Egyházba mentem, ott valál
Mint angyal buzgón elmerűlve,
Áhitat fogta keblem el
A hivők zengő énekére.
Ugy tetszett, mintha ez imák
Mind mind lábadhoz hullanának,
Hogy tisztább szellem: lányka te
Mutasd be isten zsámolyának.
Oly jól esett e képzelet
S mégis, mégis, ha lenne ígyen,
Őrült kín, féltés gyötrene
E sok közt szóm tán kárba mégyen.
Ah, fáj, ha nem hódol neked
Minden; s ha hódol: szinte ugy fáj,
Engem rabol meg, ugy hiszem,
Minden mosoly és meglesett báj.
Lábaidhoz raknám a tavaszt,
Éj csillagit, föld gyomra kincsét,
S kivánnám, hogy szivem nekül
Kevés legyen mindez neked még.
Ne kárhoztass, ne kárhoztass,
Nem is szeret, ki féltni nem tud.
A koldus jár csak gondtalan,
Míg a dústól a nyugalom fut.
Forrás: Figyelő – Irodalmi és Szépművészeti Lap I. évf. 21.
sz. – Szerkeszti: Szana Tamás – Kiadja Aigner Lajos Pest, 1871. június 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése