A hallgató csend őrzi idekint
És hó derengi homlokát szűzen.
A kráter széle nem olyan-e, mint
Alvó angyalszárny,mely békét üzen?
Pedig alant pokol-tó, lávaláng ég,
Sistergőn, hörgőn küzd az őserő,
S feszítve tépi óriás falát
A föld fejében izzó agyvelő.
De az alvó szörny minket nem riaszt:
A hó felett is fészket építünk!
Míg bennünk egy parányi fény virraszt:
A kráter-mélybe bátran néz hitünk...
Hol örök alkú vágtat tűz-lován
S zúg át, meg át a láncolt földerőn.
Így égjen-e el a pokol taván,
Vagy törjön égig, mindent szétverőn?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése