Ha tőlem függne:
Nem engedném, hogy sírjatok!
A könny a lélek élet-titka,
Legyen azért az néma, ritka
Rejtett bánat-ékkövetek.
Fűzére titkolt fájdalomnak,
Kik jajosan, sokat zokognak,
Elpazarolják mind e könnyeket, -
Beissza durva földi por,
Mit szennyes láb tipor.
De aki halkan
Könnyét lelkébe visszafojtja, -
Mint rejtve-rejtett kincses-tóba, -
Csak valami törthúru-dalban
(Mely szívéből jött, vagy tanulta,)
Tör fel egy-egy kis kincses-könnycsepp,
Amely után szíve is könnyebb, -
S mely eltűnik, amíg lehullna, -
Nem érve földet sohasem:
Annak a könnye, mint a harmat,
Tiszta marad és hófehér
S napsugár-szárnyon csendesen
Ujra az égbe tér –
S lesz egykor ott majd glóriád néked!
El ne prédáld a kincses-könnyeket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése