Párás az éj, fullasztó, lomha, terhes –
felhők fojtják a hold arany nyakát;
az udvaron szikrák pattannak át
s a kút körül tört ágak lombja repdes.
Zuhogni kezd: a telt ereszcsatornák
elöntik lent a csurgó csöbröket;
a víz már bent az ólban öblöget:
úgy ömlik, mintha hordóból csapolnák.
A szél vonít, akár egy éji farkas –
most minden csüggesztő, minden siralmas:
az éj sötétje mély kriptákba nyúl –
Villám! a fény a ház ingó falán áll:
uram segits!... a fészer ajtajánál
egy rongy kötél fityeg gazdátlanul...
Forrás: Napkelet 3. évf.
2. sz. (1925. február)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése