2011. nov. 17.

Shakespeare: Szonett V.



Az órák, melyek halk remekbe fogták
A szép látványt, mit minden szem csodál
Zsarnokként törnek majd rá, s tönkre rontják
A gyönyörűt, mely most oly fényben áll;

Mert nyarunk a meg-nem-álló idő
Zord télbe hajtja és ott megöli;
Fagy nedvet ront; a friss lomb: lombeső;
Szépség: hó alatt; s táj?: csak romjai!...

Ne lenne akkor üvegcsékbe fogva
A nyár párlata, folyékony fogoly,
A szépség s a hatása oda volna,
És emléke se maradna sehol.

De jöhet tél: szűrt virágnak csak a
Színe hal el; él édes zamata.

(Ford.: Szabó Lőrinc)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése