2011. nov. 17.

Blake, William: A nyárhoz (1783.)


Ó, ki virulva kelsz át völgyeinken,
Nyár, zabolázd meg büszke méneid,
Enyhítsd cimpáik lángoló tüzét!
Gyakran veréd fel arany sátrad itt
S aludtál tölgyeink között, s mi néztük
Rózsás tagjaid s virágzó hajad.

Sűrű árnyak alatt hangod gyakorta
Hallott, hogy tüzes kocsiján a dél
Elvágtatott a menny mélyén; pihenj meg
Forrásainknál, s mohos völgyeinkben,
Kristályfolyók partján dobd el selyem
Palástod és vesd magad a habokba:
A völgyek kevély pompádban szeretnek.

Ezüst-lantú bárdjaink híresek,
Ifjaink bátrabbak, mint Dél szülötte,
És lányaink szebbek víg táncaikban:
Van ének itt és bűvösszavú hangszer
S édes visszhang s víz, tiszta, mint az ég,
S a tikkadt főkön babérkoszorú.

(Somlyó György)
(Forrás: William Blake versei)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése