Riersch Zoltán: Székelyföldön december után

Csíki barátomnak

A szertefoszló székelyföldi ködben
enged a nyomás a góbé szívében.
December üzenete már történelem.
Dunának-Oltnak rég nem egy a hangja,
s bár mindannyian tudjuk, nem jól van ez;
van, ki meg is magyarázza,
van ki,- most már hiába – ellene jelez.
De tenni miatta, - s leginkább érte,
mindig elhibázza, - ki mindig elhibázza.

Ott, a csíki Somlyó hegyén otthon voltam,
s itt, a csodás Zalában itthon vagyok.
De ki tudja miért, tán a közös bűntudattól,
Hiányoznak a hágók, a csíki havasok.
A Maros sistergő sietése, az Olt kacér susogása,
a Küküllő násza az égig érő fákkal,
a találkozás a havasi gyopárral,
a szovátai medve, s a pisztrángos patak.
A marosvásárhelyi, egykor véres utcán, a góbés bölcselet.
A fogadás varázsának kürtőskalács illata,
a könnyes ölelés a csíkszentkirályi baráttól,
ki büszkén vállalja és vallja:
ő több száz éve „ott” magyar.

A Hargita ott áll a kezdetek óta.
Ezeréves az identitás, a múlt:
A székely himnusz történelmi nóta!
Ki ott él, tudja, mióta magyar!
Majd a jövő, ha Isten is akarja,
minden kínt, megaláztatást,
vádat, félreértést, szégyent örökre eltakar.

(Forrás: www.erdely.ma/