Tékozló báj, mért pazarlod saját
Gyönyörödre szépséges örökét?
A természet csak kölcsönöket ád,
S mert bőkezű, csak bőkezűt segít.
Mért élsz hát vissza, szép zsugori, a
Bőséggel, melyet továbbadnod adtak?
Kamattal uzsorás, ekkora
Pénzt szórsz el, de a múlás rabja vagy csak?
Mert magaddal kalmárkodva csupán
Megcsalod magad felől szép magad;
S ha hív a természet, a sír után
Mily tűrhető számadásod marad?
Fel-nem-élt bájad veled száll a földbe;
Használva: él, és hagyatékod őre.
(Ford.: Szabó Lőrinc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése