Lévai József (1825-1918): Vesztett paradicsom

 
Oda van a paradicsom!
Nem vezet rá emberi nyom,
Számüzött angyali
Bujdokolva járnak,
Csak tövise van még
A tarolt határnak.

Régi tüzhely hamva körül
A zivatar zúgva röpül,
Széthullt a barátság
Vidám koszorúja,
S a riadó szélvész
Nyomát is elfújta.

A vig öröm tétova jár,
Kezében még habzó pohár…
Édes italában
Mennyei kéj máskor;
Most keserü bürök,
S undorító mámor.

Gonosz tündér a szerelem,
Játéka is veszedelem…
Csalogat, csalogat,
Fényes utat tövén;
Pedig hullámi közt
Halálos az örvény.

A reménység ajka zendül,
S tünik a könny annyi szembül;
Hajh! Rövid a játék,
Ködalakja széled,
S a valóság láttán
Elhagy az eszmélet.

Mennyet igért egykor a föld,
S most pokoli boszura költ:
Hallja sohajtásod,
Látja könnyhullásod;
De az égre bizza
Megvigasztalásod!

És az ég szól: „Árva lelkek!
Menedéket nálam leltek,
Mert emlékit ki-ki
Ide is elhozza,
A paradicsomot
Én sem adom vissza!”

Forrás: Remény. Zsebkönyv az 1858. évre. Szerkeszti Vachott Sándorné. Pest. Kiadja Pfeifer Ferdinánd. 1858.