Szász Károly (1829-1905): LORSQUE L§ ENFANT PARAIT…

 
(Hugo Victorból)

Midőn a gyermek jő: tapsol a házi kör,
Szeliden ragyogó szemétől új gyönyör
Gyulad minden szemen.
Jöttén a homlok is, melyre a bűn s a gond
Setét felhőt nyomott, vagy mély redőket vont,
Kiderül hirtelen.

Ha zöldséget fakaszt küszöbünkön a nyár,
Vagy csípős őszi szél meleg szobába  zár
Lobogó tűz körött:
Midőn a gyermek jő, az  öröm érkezik,
Nevetünk, szólítjuk, s anyja – fogván kezit -
Tanítja járni őt.

Hosszu estéken a tüzet szítván kezünk,
Hazáról, Istenről, gyakran emlékezünk,
Vagy a költők felől.
Jő a gyermek! Isten veled ég, föld, haza
Költők, dalok! És a komoly beszéd szava
Mosolyra olvad föl…

Éjjel, midőn a nép álomban szendereg,
Csöndesen, zajtalan szunnyad mező, berek,
És álmodik a tó,
Egyszerre a hajnal kigyúl, mint fénytorony,
harangok ébrednek a csöndes falvakon,
S madárdal hallható:

Gyermek! Te hajnal vagy, én alvó föld vagyok,
De arczom egyszerre virágokkal ragyog,
Csak téged lássalak.
Lelkem erdő, melynek sötétes árnyiban,
Számodra oly édes hang suttogása van,
S arany napsúgarak…

Végtelen gyönyörrel van tele szép szemed,
Kis kezeid áldást hintenek s örömet,
S nem ártottak soha!
Lábad nem taposott a föld sarába még,
Fejed szent! S angyali ártatlan szenvedés
Reá dicskört vona!

Az vagy nekünk, mi a bárkának a galamb,
Kis lábad meg nem áll a földön itt alant,
Válladon röpke szárny!
Csak nézsz magad körül – semmit nem érte még;
Kettősen tiszta: mert testedben szüzesség,
S lelkedben semmi árny!

Oly szép a gyermek! Ez ajk, mely mindig nevet,
Ez édes  jóhiszem, e könnyek, melyeket
Egy percz hoz s letörül…
Édes ámulatban csapong körül szeme,
Egész világ előtt kitárva szelleme,
S ajka csóknak örül.

Oh uram! Őrizz meg engem s enyéimet,
Sőt ellenségem is, ki káromon nevet:
Ne lássunk soha sem
Méhek nélkül köpüt, virágtalan nyarat,
Üres fészket, gyümölcs nélküli kosarat,
S házat gyermektelen!

Forrás: Remény. Zsebkönyv az 1858. évre. Szerkeszti Vachott Sándorné. Pest. Kiadja Pfeifer Ferdinánd. 1858.