Kész hát
az Oltár, ’s készen az Áldozat,
Mellyet
fogadtam. Tartsd meg amazt, dicsö
Nagy Isten
Aszszony, szent Barátság;
Ezt pedig
égi tüzed szikrája
Emészsze
füstté! Helytelen a’ panasz,
Hogy a
barátság Aszszonya el hagyá
Földünket,
itt jár ő közöttünk,
Itt vagyon
ő, de csak az találja,
(Mivel
csak annak nyitja fel a’ gyönyör’
Forrása
méhét) a’ ki nem a’ világ
Lármái
közt, hanem tulajdon
Szíve
körül tapogatja ötet.
Ne is
vegyen rá semmi sem, óh kegyes!
Hogy meg
tagadván Isteni rangodat,
Vagy a’
kegyetlent lelkesítsed,
Vagy
czudarokra pazárld segéded’.
(Forrás:
Ungvárnémeti Tóth László versei – Pest, 1816.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése