Elriasztva, megsebezve,
Nem találva föl helyét,
Lelkem üldözött galambként
Megpihenni száll feléd.
Hozzád nem hat az irigység,
Nem hat el a rágalom,
Nálad, mint a költő mondja:
"Mosolyog a fájdalom."
Bájkörödben nem követi
Hideg tél a szép tavaszt,
S a bánatos kis fülmile
Himnuszt zeng ott, nem panaszt.
Nálad ragyogóbb a csillag,
mert szemed megbámulá,
S kékebb az ég, mert reméli,
Hogy te dalt mondasz reá.
A nap szelídebben küldi
Fényes sugarát feléd,
Hogy ne kelljen nélkülözni
Szép szemed tekintetét.
S a kis virág, megtudván, hogy
Hervadásán könnyezel,
Azóta, hogy ne könnyezzél,
Nálad az sem hervad el.
Szeretettel tekint le rád
Az egész nagy természet,
Ah, tégedet még a hideg
Emberi szív is szeret!
Bocsáss meg hát, hogy ha sértve,
Nem találva föl helyét,
Lelkem üldözött galambként
Megpihenni száll feléd.
(Forrás: A magyar költészet kincsestára 1999. - Magyar nőköltők a XVI. századtól a XIX. századig - Válogatás - Unikornis Kiadó, Bp.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése