2019. szept. 12.

Berczeli Anzelm Mároly: Szerelmes kelletés




Édes, az én arcom sápadt
s nem lesz soha mosolygósabb,
mindenkivel én törődöm
s kopott gunyám alol mégis
kifehérlik fakó bőrőm;

édesem, én szegény vagyok!

Nyögtem is, de nem szeliden
s megátkoztam azt is, kinek
megesett a szive rajtam,
vad ököllel, mint a szélvész,
alvók lelkét fölkavartam;

édesem, én jó sem vagyok!

Mondjam-e, hogy rád sem lestem,
aki szép vagy s akarsz engem?
Komoran s nem hitegetve
vallottam be, hogy a csókért
hiába vársz köszönetre;

édesem, oly komisz voltam!

Azt mondtam, hogy kellesz, kelles
jussom vagy és semmi egyéb,
akire én ugyis várnék,
azt mondtam, hogy az örömben
kenyér vagy és nem ajándék;

édes, ugye gőgös voltam?

Azt mondtam, hogy nagyon kellesz
s néha mégis gyülöltelek,
hurcoltalak sárban, porban,
nászi lázban rád kacagtam,
gonosz, durva, hitvány voltam;

édes, ugye eljösz ma is?

Forrás: Nyugat 1930. 21. szám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése