Itt elvérzett hőseink alusznak,
Dísztelen por és göröngy alatt;
Emlék helyett a könyező alkony
Vet reájok hosszu árnyakat,
Sirjokon szálló vihar zugása
Tán az egész világ sohajtása?
Állj meg magyar! a kopár halomnál
És imádkozzál, mert szent e föld!
Oh! imádkozz, hogy legyen jövendőd,
Mint e sír, egykor tavaszi zöld;
Hogy keljen a hamvokon sírvirág
S öntözze néphála és szabadság.
Ti fénylámpák az éj homályában,
Szelid hold, sugárzó csillagok!
E rideg szomoru sirhalomra
Rezgő ezüstfátyolt vontatok,
A hon, nem adhatott szemfödélnek
Fátyolt, annyi bátor gyermekének!...
Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki
függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése