(A korabeli helyesírás meghagyásával!)
Vidul a föld ábrázatja,
A jó Isten megmutatja
Néked ember, hogy szeret!
Adván ujra kenyeret.
Gazdagon rügyeztek a fák,
S majdan bimbaik kinyitják;
S őszre termett ágai
Földig fognak hajlani.
Télen által kik megéltek:
Járnak a jó dolgos méhek;
S nem soká a puszta sejt
Méztől lészen drága, telt.
Szemzik már a szőlő-tőke,
Örvend szivünk jó előre,
Mikor hordó, átalag:
Musttal telve állanak.
A meleg hó lágy pelyhében
Megmaradt az őszi szépen,
És ha nem jő rá csapás:
Vidám lész az aratás.
Eregesd ki a jószágot,
Készits ekét, készits jármot!
Szánts, vess, - törd az ugarat,
A ki nem vet, nem arat!
Munkásság az élet sója
Végromlástól melly megójja;
S csak az, a ki nem hevert:
Várhat áldást és sikert.
Ne légy mégis vak
reménynyel!
Okosan nézz észre széllyel:
Az esztendő mit adott?
- S nyugtán dicsérd a napot!
Forrás:
Vasárnapi Ujság 1. évf. 5.sz. (1854. ápr.2.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése