(Az első lap hiányzik)
... Halak úszkálnak szerte a homokban
és biciklistákat repít a hullám.
Merengek. Tengerparti iskola.
Vitorlás és kerékpár kiskoromban.
A gőzhajók bőgésének spirálján
repült az első labda röpke gömbje.
Róma s Karthágó szemtől szembe álltak,
futó matrózok lábán könnyű szandál.
Tízévesen nem kérünk a latinból.
S az algebra! Ki tudja már, mi is volt!
S a fizika és kémia! Nagy Isten!
Mikor repülőnk már a napra startol!
S a szabadtéri mozi. Boleyn Anna,
ki tudja, kékben mért kószál a parton.
Ha a tenger nem fedné fel, a rendőr
ingó lámpa-rózsájába rohanna.
Szmokingos banditák szememre tartják
revolverüket. Hirtelen ragadnak
idegen városok futó egébe,
mik csak látképük, nem lelkük mutatják.
New York Puertóban van vagy Cádizban,
Sevilla Párizsban vagy Perzsiában.
A kínai nem kínai. S ki itt jár,
éppúgy lehet fehér, mint barna bőrű.
Mozdulatlan vagy rózsád közepében
szegényen is mindenen te uralkodsz,
hallgatag ajkkal, mindenek királya...
És a világ nagy levlap-gyűjtemény csak.
Magad megsokszorozva jársz a szélben
a vonatok s villamosok nyomában.
nem beléd hal, mit elképzelsz, a villám,
csak millió holdjába ajkaidnak.
Tiszteljetek! A mozival születtem.
Kábelek s repülők raja fölöttem.
Midőn befellegzett már a királyok
hintóinak, s autóba szállt a Pápa.
Láttam a táviratokat esőzni,
mint kék angyalpihéket, az egekből.
S a levegőég szeráfi zenéjét
kagyló közvetítette a fülemhez.
Felhők halai: a levél, a hírlap
ponyva s nikkelben a tengerbe hullnak.
(A postások nem a sellőkben hisznek,
se habok táncában, csak a halálban.)
És vannak kopár tisztások a holdban
és zokogó hajfürtök annyi könyvben.
Egy hó-ficsúr a homályt beragyogva
öngyilkos lesz egy városszéli kertben.
Mi lesz az én lelkemmel, mely oly régen
veri a távollét minden rekordját?
(Mi lesz szívemmel, mely már el se hördül
a váratlan bajok sarkantyújára?)
Nézzetek csak szemembe, s megsebez majd
hajótöröttek szörnyű rettegése,
északi szelek hajdanvolt seregje,
a tengerek imbolygó árapálya.
Por- s szikra-szilánkok, fölnyergeletlen
s lélektelen lovak a búzatáblán,
rom-székesegyházak, mikből tűz és vér,
mész és hamu tölcsére kavarog föl.
de száll már, mind a két karján a Nappal,
a hajnal hidroplánja, mint arany hal,
a homlokán egy számjegy, egy betű áll,
a csőrében egy nyitott, kék levéllel.
Nagykövetje a csillag-gyorsulásnak
- elektromos hangjával s uszonyával –
a szeretet határának, a gépi
világ-rózsa átható dörejének.
Tudjátok meg, én telefonba mondtam
az embereknek érces madrigálom.
Ki vagy, mi vagy, acél, sugár, vagy ólom?
- Egy új villám vagyok csak, az új élet.
(Az utolsó lap hiányzik)
(Ford.: Somlyó György)
(Forrás: Rafael Alberti: Az ismeretlen angyal – Válogatott versek 46-48 old. – Európa Könyvkiadó Bp., 1962.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése