2012. máj. 10.

Tandori Dezső: Duna-part, 1982

Czeglédi Gizella festménye: Budapest, Duna-part

I.
Március, vendéglátóipari
egységek előkészítő
hónapja! itt vagy; s villamossínt
szerelnek még a téli tervszak

dolga szerint a kis alagútban.
Egykor megálló volt a Halász utca
sarkán, s nem szálltam fel okvetlenül,
most megtenném – s nem jár a járat.

Köd a Duna fölött, hangulati.
Tollat, blokkfüzetet egy SOUVENIR
boltban veszek, a borozóból
épp, hogy kilépek, az ajtó nyitva.

Ülök egy padon. Kesztyűmet lehúzom.
Mondjam, hogy messze az év, több is, mikor
erre kölcsönkönyvtárba jártam,
s Kotov könyvét, „Sakkiskolá”ját

vittem haza, s az Irodalmi Újság,
és Jókai, s megannyi vegyes dolog
volt olvasmányom; de a tavaszi
délutánt akkor is jól éreztem:

s mit! hogy Kovács József, a Bütyök
nyert-e Bukarestben; mit! hogy apám
s anyám kivételesen lement
találkozni valakivel a Lánchíd-kertbe;

mit! bármi előbb s utóbb! én itt a
Duna partján, haza, gyalogoltam,
nem tudom: melyik kora délután volt,
de: az egyik, s nem jön, mint mondják,

vissza soha többé, csak én ülök
- de én ülök még – itt, haza, egy padon,
felé tartva, ám nem tudom, mi
és ki felé, s igazán – csak ennyi.

II.
Negyvennégy éve lakom itt a Duna-parton, de az időpontok
valamit kipontoznak csupán. Van-e felirata, elolvasható,
ennek az ittlakásnak? címe, ha vers? volt-e
címere, percre is bár, s tűnt bár?

volt-e jellege, s kellene vajon tudnom róla, kimérhetetlen
tulajdonságokról, mikor egyszerűen csak járok? madaraknak
viszek eleséget; s közben a gépi
kaszáláshoz a fák lelógó ágait

nyírják, halomba, s hullnak poharaim? Nekem, mondhatok-e
ilyet, sose nyírták le az ágakat, hogy szemem ki ne
verjék; s így majd féltékenyen nézem a gép
nyergében ülőt? Ellenkezőleg. Nekem

addigra ez az évszak véget ér, nincs feladatom a terepen,
a madarak megélnek maguktól, ez a dolguk, nekem legföljebb
a hazatérést nem szabad unnom, jönnöm
kell, s mi végre? a kérdhetetlen

kérdésre választ hullám hullámra ad, ha kinézek, ha a rakpart
kövéről letekintek; mi voltam? nincs ily kérdés, el kell
érni a ritka villamost, krumplit a közértből,
újságot kell hozni, eleséget nekik újra

télen, versmértékkel bajlódni, poharaikkal, és néha szabadnak
érezni magam, mintha maratoni mezőny élén futnék,
s elhúznának mellettem, és én vigyorogva
tudnék náluk többet, s ravaszul lerogynék.

(Forrás: „A civódó magyar” – Versek népről, hazáról 32-34. old. – Válogatta és szerkesztette Hegedős Mária – Móra Könyvkiadó 1985.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése