Ne hallgasd meg sirámaim
nem én szólok ilyenkor
nem én
csak a bánatom.
Hogy elkerüljem az őrjöngő várost
a csendes erdő
árnyékában ballagok
közel a hajnal ébredéséhez
mikor hűtlen szeretőjüket
siratják a lányok
közel a szegények meleg fészkéhez
ahol megzápult tojásokon
ül a kotlós.
Ne csak töviseimet lásd
hanem rózsáimat is
mikor költeményeim
selymébe göngyölten
illatoznak.
Nézd csak nézd
a bujdosó máris kiért a fényre
felemelt kezem
a friss szellő járását tapogatja
öt ujjam
mint szétnyílt virágszirom
érzékenyen remeg
és megfürdik a vajúdó egek verítékében
amit harmatnak nevezünk.
Sosem voltam ilyen megbocsájtó
ilyen kitárt szívű.
Íme hát megérkeztem
jó hazámba
ebből a földből vétettem
ennek a napnak fényében
fürödtem meg először
apáim verték le itt a határoszlopokat
jó érzéssel veszem tudomásul
hogy itt harcoltam át harcaimat
és itt lelem meg békés halálom.
(Forrás: „A civódó magyar” – Versek népről, hazáról 64-65. old. – Válogatta és szerkesztette Hegedős Mária – Móra Könyvkiadó 1985.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése