Bennem is a sok közt versirkálásra nagy ösztönt
Gerjesztett a Múzsa, de ne mondotta, miféle
Tárgyat vennék fel, s bizonyos mértékre szorítnék.
Ezt mégis (jut eszembe) nem egyszer súgta tanácsul:
Versezeted legyen ártatlan, s fog tetszeni minden
Szívnek, melly a jót csak jó képében akarja
Érzeni, s mint magot a szántóföld venni magába.
Hát még, kérdeztem, mitevő legyek? Erre imillyen
Választ tőle vevék: Értelmes s tiszta beszéded
Cifrázás nélkül legyen; azt kijelentened illik
Oly hangon, melyhez magyarok füle szokva van; a fül
Kényes, igen kényes; de miért is kellene másra
Fordítnod, s idegen fülnek kedvére csavarnod
Nemzeti nyelvednek hangzását? Nincs-e azoktól
Sok korcs benne, kik atyjainak mondatni szeretnek?
A szépet minden szeplőtől gondosan őrizd.
Ekkor hallgata, egyszersmind rám nézve merészen.
Nem sok üdő múlván végképp így szóla kilobbant
Szívéből: Írj, s azzal emeld a nemzeti lelket;
Földre ne húzd,mert az nem földi. Dicsérni akarsz-e?
Méltatlant ne dicsérj: hirdesd a régi dücsőült
S mostani embereket, kik példák jóra lehetnek.
(Forrás: „A civódó magyar” – Versek népről, hazáról 161-162. old. – Válogatta és szerkesztette Hegedős Mária – Móra Könyvkiadó 1985.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése