Keblünk mélyén fogamszol te,
Büvösbájos gondolat!
Mint a piros, tüzes fényü
Gránát mély sziklák alatt,
Óriási csert több század,
Téged pillanat nevel,
S bétakarsz egy fél világot
Lombjaidnak enyhivel.
Féket vetsz a gyors villámra
S igy nyargalsz a föld felett,
A sast szirthez sújtó szélvész
Hasztlan birkozik veled;
Tőrben órdít az oroszlán,
Te, mosolygva kínait
Szállsz felette által, üzve
Vágyad tarka álmait.
S hah, mi kéj! most: bőszhabokkal
Szökdelsz fel a meredek
Szirtre, mint szarvas nyakába
A dühödt vadászebek;
Majd: tündöklő pilleszárnyon,
Midőn a tavasz fakad,
Lágy szellőben, a virágos
Lombon ringatod magad.
S szólj! elfáradsz é, hogy ollykor,
Mint nap nyúgodóra szállsz?
Ismerlek én, föld buvára!
Te sírt látogatni jársz;
De kitörsz majd, mint a forrás,
S hol lyánkád merengve ül,
Ittas kéjben habzod keble
Rózsás szigetét körül.
Úr a mennyben, úr a földön!
Országodban nincs határ,
Szivárványod bűvös íve
Három tündérhonra száll;
Milly boldog, ha szellemkelyhed
A jövő- s multból merít!
Boldogabb, ha víg jelennek
Szívod tarka csöppjeit!
Lánczra fűzöd az iramló
Perczet, s ím az nem halad,
Hasztalan vergődik szárnya
Sarkaidnál rab marad;
S a száz esztendőt, e hosszú
Óriást, megragadod,
S rövid, törpe pillanattá
Nyomja össze vaskarod. –
A bősz tengerből kivettem
Egy habot – s szelíddé vált;
Tenyerem közt morzsolnám szét
A pokol egy szikráját;
Téged a bölcs, egy magadban,
Mint fáklyát, az éjbe vet,
S századok csodálják örök-
Hatalmú, nagy fényedet.
Forrás: Pesti Divatlap 31-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847. Julius 29-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése