Utra készül Péter, hosszu utra,
A széles világba készti búja!
Hejh, a m’óta Erzsi cserbe hagyta,
Nincs szivének egy csepp nyugodalma.
Rárátekint a magas egekre,
S szórja átkát nekikeseredve ,
De az ég is visszamordul rája,
Csak ugy csattog sokszoros attája.
Verje meg az isten, - nem személyed,
Nem! – de hamis, álnok esküvésed,
Kinek hittem s megfogott a tőre,
Máskép nem vihettél volna kőre.
Peti egyet fohászkodva igy szól,
S a csákányt lekapja a fogasról.
Egy avit subát magára vágott,
És nyakába ölti a világot.
Megy; - a szélvész süvegét lehordja,
S fut előtte mind az ördögborda.
A vihar bemarkol üstökébe,
S megczibálja amugy hevenyébe,
De Peti mindezt csak föl se vette,
Mert gondok közt bujdosott a lelke.
Mint a felhő, melly az égen uszott,
Szive, lelke ollyan összezúzott.
E pogány, keserves bujdosásban
Rája mégis egy vigasztalás van.
Rozzant csárda álldogál utában
S beletekint kegyetlen bujában.
Sutba vágja gondját, a ki gondja!
S emberségit a szemére nyomja.
Igy kurjongat ki alóla: csaplár,
Azt a tiz krajczárost adja kend már!
S a hogy a palaczkot éri szája,
Elbusulva a padkára vágja.
Hát kend, a ki illyen ollyan atta!
Az eszit tán interesre adta?
S ide most nekem légyétetőt hoz?
Ez az a hirös tiz karajczáros?
Tán elverte a jég a határát? –
Verje is, ha illy gonosz italt ád.
S téged is, de dőlt kéményü csárda,
Érjen el a szűk toroknak átka.
A forgószél legyen árva nótád
S mennykő járja benned vigadóját!
Forrás: Pesti Divatlap 47-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847. November 18-án
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése