Sírod ormán elmerengek,
Lánglelked csodálom,
Látom amint száguldozik
A tüzes villámon
Milliók lelkébe szórod
Sziporkázó lángod’
Mintha vele fel akarnád
Gyújtni a világot.
Lelked fénye elvakit, de
Szívedet imádom.
Nincsen olyan lángoló sziv
A kerek világon!
Édes mézzel, drága
mézzel
Mint a rózsa kelyhe:
Örök-égő szerelemmel
Csordulásig telve.
Szived minden dobbanása
Tündéri szép álom,
Hajnal édes ébredése
A feslő virágon
És ha dalt zeng,
visszazengi
Azt a bércz, a róna
Mintha benne millióknak
Érző szive szólna…
Forrás: Petőfi a magyar
költők lantján – Versek Petőfiről -
Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros
Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése