Ember,
ki a kéjthajhászó várásokat megúntad,
nézd, miként borzolja
engedelmes lágy hajszálaimat
a lenge tavaszi szél.
Nézd, mert lenge himbálódzásom
új életet jelent.
Ember,
kinek hazugságba botlott egyéniségéből
vidáman csírázik
a mindenség mágneses csodálkozása,
záportól részeg testemet
most hintsd be csodaváró tekinteteddel,
mert belőlem kacskaringózik elő
a jövő évszázadokon uralkodó élet.
Belőlem tör elő minden jólét
és békésen lustálkodó rögeim közül
a jókedv trillázik elő,
Mert az én ajándékomat,
a világsóvárgást betöltő
csöppnyi búzaszemeket
felkínálkozó ragaszkodással kísérem
diadalig,
mikor majd izzadó parasztok
büszke kaszája alatt dőlnek a sírba
éhező embermilliók feltámadásáért.
Forrás: Híd, I. évf. 1934. május. 1. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése