A két szakadt part egyre távolabbul,
a régi roppant vaskapocs hiányzik,
de friss, sudár híd nő ki a szabadbul
s karol egyiktől át a másikig,
minthogyha Isten ráborulna búgón
a hulló partot bontó
szakadékra,
fitestből a híd átsuhan a zúgón
s dúlt lelkeket fog össze egymarékra:
lánc láncba, szív a szívbe, váll a vállhoz,
ívelt, friss lelkünk csak megért s nem átkoz,
vagyunk új képben az ő akaratja:
partok viszálya mihozzánk alantas
s a híd alatt az élet diadalmas
folyamja zúg s a mi arcunk mutatja.
Az „Új Aurórából”, Pozsony, 1929.
Forrás: Híd, I. évf. 1934. május. 1. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése