Hejh!, nyomorult pajtás; második Énem is,
ebrúdnak szalasztott világban fertővirág,
harmat-lopó kedved, hogy a múltba jár
cingár vének hejehujás éjein csüngeni, -
mivégre már?...
Olyan jól tudom, ha buja mezeink illatával
domb-se-tört síkon részegen fut a szél,
hogy tanyaóceániánk ámbitusán
a régi virtusok sok ezer póri eunuchja
már csak pipáló halott.
II.
Kuruc-időkből ide lágyult ősöm,
bármennyire is romantikaöldöklő e kor,
melyik volt boldogabb, érdem:
ez az istennel versengő-e, Tudós, gáz-csodás?
vagy az a tiétek, mikor rettenetes kellék volt
a karikásostor…
Haltak akkor, tán tízen is egy harcban,
de a többi tízmillió ekeszarván legendázott;
a föld, szomszéd, porhanyóra ázott
s mellettem mégis gaz veri fel
Bodrogh-megyei Kiss György földjét.
Mert Kiss György elesett a labanc-ütközetben,
ott volt a halál-aratott tíz között,
fia meg ott volt a halál-aratott tízezer között,
unokája meg ott volt
a halál-aratott tízmillió között
és dédunokája, hejh!, ha felnő,
ki tudhatja azt előre,
kimegy-e még a mezőre!?
Vagy ha kimegy, ki tudhatja azt előre;
gázzal tömik-e vagy stratégiai szóval:
„vitéz volt a jámbor,
takarjátok be földjével a porhanyóval.”
III.
Szomorú pantheónom,
világrengetegben költői pörsenés,
mennyi második énünk van nekünk,
de dédunokák vagyunk,
akiket nem tudnak előre
Ami provánszunkat gyom verte fel
mire megérkeztünk s az a vér,
mely megosztódott a harctér
s az életünket adó szent ember közt,
néha még elérzi,
hogy bizony voltak virtusok, régi kedvek,
voltak Toldi-erők, Toldi-izmok,
voltak hitek, akarások, katekizmusok,
voltak tiszta Himfy-vallomások
s ma mind, mind ezek,
milyen szánalmas, kintornás majmolások!
Hiszen jól tudjuk, hogy múlt-időket felsírni
e nagy Cirkuszban még csak mi vagyunk klaunok,
mi vagyunk a reális alázat,
s hogy irreális bokrokból les ránk
nagytudású bűvös-vadászunk
a Huszadik század.
(Algír, 1934. május)
Forrás: Híd, I. évf. 1934. 2. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése