Cigarettám csak ontja-bontja
Füstjét fejemnél… Így ég a sírban
Földbe mártott fáklyáknak csonkja.
Cellám ablakán kopog a hajnal,
Felsajog valami, félre a könyvvel,
Belülről valami üzeni: baj van.
Mint nyöszörgés, a dal ma olyasféle,
Finom tőr járja a lelkem,
Fáj és élesen hideg az éle.
*
Vádlón, panaszlón csordul az ének,
Lázad a láz, és gerjed az élet,
Csonka szárnnyal csapkodják rácsuk
A vergődő éji remények.
Madár röpülne, nap hívogatja,
És zeng a lég. Fehér hajóra!
Távoli tülök dudálja: ébredj!
Bolondul ver a vén zsebóra.
És marad a rab. Fejénél villany,
Homlokán zöld moha.
Barátaim, bíz így van,
Boldogok nem leszünk soha.
(Forrás: Kalangya, IV. évfolyam 1935. 5. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése