A XVII. században az irodalom erejét főképpen a teológia foglalta le a maga számára, aminek az lett a következménye, hogy az irodalom más ágában többé-kevésbé hanyatlás állott be. Talán a költészet szenvedett legtöbbet. A krónikások énekei egyszerre megszűnnek, a vándor dalnokok előtt a főúri kastélyok ajtajai bezárulnak, az emberek már nem törődnek ilyen dolgokkal, szóval a költészet nem képezett többé lelki szükséget. Ennek tudható azután be, hogy amit e téren mégis produkáltak, azok sem terjedtek szélesebb körben, sajtó alá sem kerültek és jobbára csak napjainkban jutottak s jutnak napvilágra.
Az alábbi ének is ezen időből való.
1549-ben nyomatott könyvecskének a belső oldallapjaira van írva. Úgy a tartalma, mint az ugyanazon kéztől származott egyéb jegyzetek1 (1) Pl.: Sum ex libris Simonis V. Stoltzvariensis. Emptus den. 28. 1631.
határozottan azt bizonyítják, hogy ez éneket Bethlen Gábor valamelyik híve írta s benne annak elhunytát siratja. Semmi nyom nem árulja el a szerzőt, Valentinus Frank2 (2) U. a. kézírás
valószínűleg csak másoló. Ekkortájt nagy verselő olt Bojti Veres Gáspár, aki Bethlen Gábor költségén tanult ki Heidelbergben s később a fejedelem titkárává lett s akinek Panegyrisa (B. G.-ről) sok hasonló vonást mutat; munkái nagy része elveszett s így lehetséges, hogy ez az ének tőle származik.
Az ének különben nem puszta szóvirágokból van összeszőve, hanem a valóságnak megfelelőleg igyekszik bemutatni a kiváló fejedelmet. Megdöbbenéssel mondja, hogy az ő kimúltával a magyarnak nincs többé, kiben bizakodnia, reménykednie. A második strófában az a szorongó félelem jut kifejezésre, amellyel a kétes jövő elé tekint az elárvult magyarság. Vonatkozással van azon időkre is, amikor a hazafiaknak Erdélyből ki kellett bujdosniok. Valamennyien Bethlen Gábor körül csoportosultak s valóban ő volt ekkor azoknak a „honnija”. Mint fejedelem babért és hatalmat szerzett a nemzetnek. Szerette a tudományokat, itthon iskolákat állított s még a külföldön is pártolta a tanuló, magyar ifjakat. Páratlanul türelmes, de azért hitében buzgó, mindenben mértéket tartó volt. Külsőleg is szép ember s amellett, hogy fölötte bőkezű volt, az akkori időkhöz képest mégis óriási vagyont hagyott hátra. Azért találóan mondja az ének:
„Absolon szepsegel
Dariust sok kencel
Folul haladhatoja.
Így sorolja fel az ének Bethlen Gábor érdemét, akinek hírét, nevét s kegyességét a magyar sohasem feledi el.
A címe „Nota kerek Egen jaro” azt jelenti, hogy a „Kerek égen járó” dallamára éneklendő.
Az eredeti írást híven megtartva közöljük:
Nota kerek Egen Jaro.
Nemzettunk1 uiraga,
Eletunk Uilaga
Orszagunk/na/k2 tukore
Im meli keduunk ellen
Solittia az I/ste/n
Ki elottunk most teste
Jay Immar mü nekunk
Mert nincen mellettunk
Kinek esedeznye,
Elesok Czyllaga,
Nagy Erős kovara
Az magyari nemzetnek,
Kiben mint kő falban
Nagy eros bastiaban
Ugy bízunk vala ennek,
De mar hatalmaban
Es eros markaban
Marattunk az Istennek,
Elmenkben Viselluk
Nevit emlegessuk,
Kegÿes fejedelmunknek
Mert volt aruak attia,
Budosoknak honnya
Remene mindeneknek
Segennek Istapja
Foglok uidamsaga,
Semek fene Ezek/nek/
Ige fogÿottak/na/k
Nagy karvallottak/na/k
Elő gyamólittoja,
Az szegeny kosseghnek
Rabotas nepeknek,
Keges uidamittoja.
Az ecclesiaknak,
Egyhazÿ szólgaknak
Eggetlen egy daÿkaja.
Rongyos Scholaink/na/k
Tanolo Iffiaknak
Kegyelmes patronussa
Az keges eletnek
Fegyhetetlenseghnek
Igenes abrazattÿa
Okos Czendessegenek
Eleven peldazattÿa,
Keresztuiselesnek
Tuvis szennedesnek,
Mozdulhatatlan tagya,
Absolont szepsegel
Dariust sok kencel,
Folul haladhatoja
Ez utala szepsegunk
Ez minden ekessegunk
Ki mar halalnak fia.
Migh fen al ez uilag,
s, Nemzetunkben egÿ agh,
Megh marad mü Utannunk
Elmenkben uiselluk
Neuit emlegessuk,
Legi/en/ aldasban nallunk
Hirriol neverol
Gonduiselesiről,
Mi el ne feletkezzunk,
Jaÿ Jaÿ elvetetek
Jaÿ elragadtatek
Hertelensegel tollunk
Halhatatlansagunk
Megh ualluk arvasagunk (?)
Ezt haza (?) Jaÿ minekunk,
Ilÿ nagÿ draga kenCiunk
Halua sziuunk (szentunk?) lelkunk.
Im hol fekszik Elöttunk,
Hogy ez kuz (küs?) szelepben (így!)
Testeuel egitemben,
Ennÿ nagy sok uirtussa
El ne temettessek
Foldben ne tetessek
Foldnek minden lakasa
Bodogh hirit nevit
Im emlekezetit
Minden ember tudhassa,
Te iutalaom ado,
Tollunk imadando,
Szent haromsagh egÿ I/ste/n
Ennÿ Jovoltaiert
Keresztenÿ hittiert
Mellel uiragzot itten.
Lelkeben testeben
Az orok eletben
Uegh nelkul nugosson;
Amen
Finis huius.
1) Az „s-, ss-, sz-, z-, zz”-t csaknem mindig ugyanazon jellel írja.
2) Rövidítés
**
A könyv (16-r.), a melyben ezen verset találtam, három különböző évből származó munkát tartalmaz.
I. Compendium Arithmeticae Artis... etc. per Juannem Scheubelium. Basilieae, anno, 1549.
II. Arithmeticae Practicae Methodus Facilis per Gemmam Frisium Medicum ne Mathematicum. Witebergae, anno 1550.
III. Isagoge Arithmetices Collecta Et Edita per Joachimum Ammonium Nissensem.
Cum praefatione Philippi Melanthon. Impressum Witembergae, Per Vitum Creutzer.
A széleken s a tiszta lapokon számos egykorú s későbbi feljegyzés van magyarúl, latinúl s németül (szász dialectus) egyaránt. P..:
(Ugyanazon kézírással, mint a vers) E/m/ptus liber, 35. Sem felleb mert nem Ugy adgyak az mint te keuanod Mert nem patko szegeli nettem vala hanem szep ezust penzt attam vala Erette Harmincz Eötöt valogatua ualot, nem valamy Rezest.
Most vele azert szerelmes baratom legy Jo egessig/h/ben... vale finis
(Más írás:)
Mert en saz pizen vötem eg germektöl Az kit laczinak hinak az iscolaban. stb.
A könyv puha fehér bőrbe van kötve. A kötés, a mely 1551-ből való, igen szép kivitel, noha az idő vasfoga már meglátszik rajta. A külső lapok különböző metszetekkel, czímerekkel s a XVI. sz. első felében szereplő nevezetesebb férfiak arczképeivel vannak díszítve (valami 26 drb).
(Forrás: Erdélyi Múzeum 1901., 18. évf. 1.sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése