Majd egy szerencsés óra szül, úgy hiszem,
Mást, a’ ki Flakkus’ Római énekit,
Hozzája méltóbb hangzatokkal,
Fogja magyar kobozon kizengni;
’S míg benne Phoebus’ szent tüze fenlobog,
A’ jó anyának mostoha gyermekit
Ébreszti, ’s tőlök harsogással
Elveri a’ veszedelmes álmot.
De szól Azokról is, kiket a’ haza
Áldása késér, mert neki éltenek,
Áldozni készek mind világos,
Mind komoran beborult napokban.
Igen hasonlók illyek azon dücső
Csillagzatokhoz, mellyek, alá reánk
Nézvén, haszonnal tündökölnek,
’S emberi tiszteletünkre méltók.
Kondé! imígy zeng rólad is énekem,
Itt a’ Királyok szent palotáinál,
Hol a’ Kelemföldnek hegyéről
Uraniánk az Egekre néz fel.
(Ford.: Virág Benedek)
*
Horátius R. É. U. 689-dikben született, a’ mell esztendőben Catilina hazája ellen pártot ütni kezdett.
C. Octavius, aki azután Octaviánus és Augusztus nevet viselt, 691-dikben született, - „Cui Roma servire compulsa experta est meliorem libertate servitutem”, mond Brietius, Annales Mudni. Ezen phrasis Kátonánknak is tetszett. Synops. Impp.
Horátius elég üdős volt, midőn 705-dikben kiütött a’ polgári háború, mellyben fő személyek voltak Pompejus, és J. Caezár. Ez győzött, ’s uralkodott 710-ig, mellyben megöletett. Már előbb fiának fogadta volt Octaviust, ki észszel is pénzzel is sokat végbe vitt. 711-dikben az egész R. Birodalom Octavinus, Antonius és Lepidus között felosztatott. Ez ama’ nevezetes Triumviratus, mellyben nem csak ellenségei, hanem jóbaráti is a’ három főnek vagy megölettek, vagy számkivettettek. Megöletett Cicero is. Sokan Maczedoniába szaladtak Brutushozo és Cassiushoz. Ezek, Tacitusnál „ultimi Romanorum.”
Ekkor Horátius Athéna városában tanulgatott. Brutus őtet, több Római ifjakkal egyetemben, a’ haldakló Respublicának védelmezésére, zászlója alá vette. Nem soká katonáskodott, mert Filippi városánál leveretett Brutusnak serege; Horátius elszaladott. Haza tértekor semmie sem volt, elmebéli tehetségén kívül, mert ezt ellenség tőle el nem vehette. irásra adta magát, és úgy táplálta; míg végre Augusztus, a’ fő hatalmú, kegyelmébe vette őtet.
Meghalt, a’ Krisztus születése előtt öt vagy hat esztendővel, R. É. U. 746-dikban. Brietius (l. Ann. Mundi) embertelen epitaphiumra kárhoztatta Horátiust, ki annyi szépet, jót, hasznost írt mind hazájának, mind ez egész világnak. – Csak egy jeles Irónknak szavait hozom elő: „Ancilia evanuerunt; nomen et. Togam vix memoria dignamur; ipsa lovis arx Vaticano cessit: - lyra Flacci, aeterno Vestae igni superstes, iram temporum vicit; nos, aevumque nostrum, delectando monet, ad studium virtutis et patriae amabili voce vocat, incendit; et continuo posthac seculorum lapsu solidanda, optimos ubique et maximos mortalium delectabit.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése