Dalt zengjen államon a sűrű szakáll!
Már fenem a bicskám a szikla kövén,
hisz karikába hajlik a fűzfaág
az apadó csermely tisztuló ölén.
Nyesem az ágát és fonom kosárba!
Puha karján illatok fészke legyen!
Illanva jön már a völgyeknek alján
és ott látták táncolni fönn a hegyen.
Haját a csőrükben madarak tartják.
Szöszfényű fürtje a cserfák közt lebeg,
rügyező ruhája hajadon testén
csillog, mint holdtól a víztócsás berek.
Léptétől ikrásak lesznek a vizek.
A bokroknak gömbje illatos korsó,
és fölpattan a halott erdők zára,
mint tündér szemén az üvegkoporsó.
(Forrás: Takáts Gyula: Vulkánok, fügefák Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése