Ó reggel! robbanó élet!
A friss szél arcomba vág,
Vállal feszülnek a szélnek
És sikonganak a fák.
Ráintenek vonatomra,
Zöld zászlajuk zúgva forog,
Mehet! – zengik vihorászva,
Éljenek a víg utasok!
Most egy nagy kortyot a szélből!
Ó vad szél, drága konyak;
Bátyám a tavaszi erdő,
Apám a tavaszi nap.
Most minden sikerül majd,
Nem is a vonat repít,
Százezer angyalerővel
Visz a gyógyult, gyermeki hit!
Hazugság minden bánat,
Sohse voltam bús, se beteg.
Tárt karral a boldogság vár,
Ahová most sietek.
Örömök karikagyűrűje
A körülarany horizont,
És megvakult a napban
A hunyori szemű gond.
Édes fájással pattog
Körül az egész világ,
A szívek, az anyaméhek,
Minden rügyes ifjúság;
Egy eke új vasa lobban
A napban, toronyiránt,
Hurrá, paraszti ruhában
Az Úristen ott maga szánt.
Mire a leszáll a boldog este,
És csöndben megérkezem,
Elmaradt száz határtól
Lesz napfényes a szívem.
Víg villany gyúl a szobában,
Vagy szívemből csap ki a fény!
És alvó kicsi lányom
Felkacag álma ölén.
(Forrás: Az Est XVII. évf. 76. sz., Bp. 1926. ápr. 4.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése