Akkor is tavasz volt. Nappal a virágot aranyban fürdető, az éjszakára ezüstport hintegető tavasz.
A kis húgom kertjében csókolóztak a jácintok, ölelkeztek az orgonabokrok. Az öregtemplom hűvös falai között a Krisztus passióján szomorkodott a falu, de a mi házunk tájékán pántlikás kedvű nótaszó hallatszott naphosszat. A Boris lelke rajta, a mindeneslányunké.
A fecskéink kis szívük kalendáriumának útmutatására pontosan megjöttek húsvétra, a feketék rejtelmes, narancs-szagú országából. Ők voltak tanúi, amikor a processzióról hazatérőben Boris elibém fordult a tornácom:
- Instálnám az ifiurat, idenézzen e’, ha szépet akar látni.
Hatalmas rucatojás színeskedett a Boris tenyerében. Tulipiros, rajzos, cirádás húsvéti tojás. A szakajtóból kiválasztott rucatojást Boris még zöldcsütörtökön pirosra festette. Tűnek a hegyével ékes tulipántból koszorút font rája, előre, hátulra. Szívek sorakoztak a koszorú alatt. A sok apró szív között egymást támogató két nagyobb formájú. Bé betű az egyik, pé betű a másik kellős közepében. Ház is díszeskedett a piros mezőben, gólya a kéményen, virág az ablakban, faragásos kiskapu a kerítés elején. Zsindely a háztetőn, akkurát kirajzolt száz apró zsindely.
- Azé lesz, aki szeret – súgta meg Boris a titkát. – Kié? Hát a Pistáé, onnan az alvégről. Hisz’ teccik ismerni, derék is, szép is. Szeret is. Csak egy a bibi nála, hogy telkes gazda fia. Már hogy az én bibim, a szolgálólányé.
- Pedig hát ezek volnánk mink – bökött a kétbetűs szívre Boris -, ez meg itt a házunk, mögötte a kertünk, a kis gazdaságunk. Majd amelyik lesz. Mert a Pista szava szerint fehérvasárnapra meghirdetnek minket hites jegyeseknek.
Nyílt az utcakapu, az apámék jöttek. Boris kincsét nagyhirtelen a köténye alá próbálta eldugni, amikor egyszerre – jaj Istenem - ha most is rágondolok -, a tornác vörös téglakockáin hevert összetörve Boris boldogsága. Szívgirland, tulipánkoszorú, zsindelyes ház, minden.
Boris előtt egyszeriben elborult a húsvéti világ.
Tán a sírba sírja magát, ha az ünnep másodnapján virágos kalappal, szagos vízzel a markában nem kopogtat a Pista.
Fehérvasárnapra meghirdették őket.
Akkor is tavasz volt, de szép volt, de rég volt...
(Forrás: Az Est XVII. évf. 76. sz., Bp. 1926. ápr. 4.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése