Az aktuális öngyilkosok sablonjából lehet azért forró eseményességet kiérezni.
Valahogy úgy látjuk, lázas, vágyas élet lüktet e halálok fölött.
Az unalmas szürkeségeket: revolver, beretva, marólúg, hidak és ötödik emelet - csak egy gondolatrezzenéssel kell arrébb elgondolni és búg a nyöszörgés vad életujjongással.
Milyen lehet a perc, mely még elválasztja az élőt a hullától?...
A beretva már behajlik az ádámcsutka fölé, de az öngyilkos belepett a sóvárgás foszlányaitól... ha állás lenne, irodában, sóhivatalban, akárhol, akármilyen, töpörtyűt vacsorára, zugolyt a szobában, dolgozni... élni, élni...
A hajcsár-víz mellett már ugrik a kereskedő és szétvert eszén szemetel a káprázat... ha nem volna csőd, a szagos, kedves boltban még egyszer békesség lenne, kuncsaftok, forgalom, becsület, szolidság... óh, de fáj meghalni...
Luminál-piruláit a tégelyből válogatja a leány és fölsír a halálos lelke... így megöregedni, hozomány nincs, kelengye nincs, lakás nincs, vőlegény nincs, csak alázó szomorúság... ha szabadna boldognak lenni...
Ravasz győzelemmel már fölrántja a ravaszt a vállalkozó, de megtántorul a gondolata... talán mégis építenek, üzletek lesznek újra, a bankok nem buknak, a tőzsde lármázik... óh, ha megvárhatnám...
Primitív, de ősi sikolyok lelkek zuhanása előtt.
Ankét akar töprengeni azon, hogyan fordítsa vissza az öngyilkosokat az élet felé. Egyszerű.
Sejtsék és teremtsék meg azt a világot, mely fölrajzik az öngyilkosok képzeletén az utolsó percben.
Milyen hozsannás, nekifeszülő, boldogságos világ lenne az!
(Forrás: Az Est XVII. évf. 87. sz. – Bp., 1926. ápr. 18.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése