Székely nemzeti dalok és versek

  

SZÉKELY DAL

Székelyszéken Marosszéken születtem,
Székely anya virasztott én fölöttem;
Tős-gyökeres székely volt az apám is
Székely érzés maradt róla reám is!

Szeretek én mindenféle nemzetet,
Melyet Isten földszinére helyezett;
De legkedvesb édes székely nemzetem,
Minden népek felett csak ezt szeretem.

Oly bolondja vagyok a dal-, nótának,
Ha zeng, mintha angyal karok szólnának;
De leginkább csak a székelyt kedvellem,
Erre gyulad lángra az én kebelem.

Tetszik nékem minden leány, a ki szép,
Arcza szelid, lelke nemes, szive ép;
De leginkább tetszik az oly szép leány,
Kinek székely ige hangzik ajakán.

Minden hazát, minden földet szeretek,
Hol biztosa, hol szabadon élhetek,
De legbecsesb emlékem a Székelyföld,
Hol reményem virul, mint a télizöld.

Szent előttem földed édes jó hazám,
Csak tégedet szeretlek én igazán,
Szelid olajág fedez vagy harcz riad:
Tiéd éltem s érted leszek hű fiad!
Szentkatolnai Paál Ferencz.


BEKECS ALATT NYÁRÁD TERE

Bekecs alatt Nyárád tere.
Ott egy kunyhó zsuppal fedve;
De belseje aranybánya,
Arany benne egy szép lányka.
Ihaj haj!

Marosszéki piros páris,
Oly piros az én rózsám is,
Szép az alma az ág tetőn,
Még százszor szebb a szeretőm.

Zápor hullott a havason,
Foly a Nyárád zavaroson;
Éltem is megzavarodott,
Mert a rózsám könnyet hullat.

De ne hulljon szemed könye,
Kiderül, még a nap fénye;
Megtisztul a szőke Nyárád,
Jobb idő fog virradni rád.

Zsellér vagy te, én meg székely,
De egünkre egy nap jő fel,
Egy eső hull a földünkre:
Mért lennék hát különb mint te.

Zselléri a születésed,
De királyi a növésed:
Lakod bár nem czifra terem,
Az arany is por közt terem.

Édes anyám ne neheztelj!
Nékem ő vagy senki sem kell;
S ha tiltod választásomat,
Ásd meg anyám a siromat.


SZERELMES VERSEK

Mondd meg édes rózsám,
Hogy mikor jössz hozzám,
Télbe, karácsonba,
Kiskarácson napján? -

Látod ama hegyen
Azt a száraz nyárfát?
Mikor az kizöldül,
Akkor megyek hozzád.

Még megéred rózsám,
Kizöldül az én fám,
Bezzeg akkor tés is
Visszajönnél hozzám.

MÁS

Magos hegyről foly a patak,
Oh be rosz legénynek adtak;
Ha én attól megválhatnám,
A legényt megválogatnám.

Megválogatnám a legényt,
Mind a vásáron az edényt,
Az edénynek a mázossát,
A legénynek a szálossát,
S pántlikálnak a csikrossát.

Megas a torony teteje,
Az én rózsám épitette,
Cziprusfából kimetszette,
Én voltam annak levele.

Ha én azt még tudtam volna,
Hogy a kökény édes volna,
Egy marékkal szedtem volna,
A zsebembe tettem volna,
Kedvesemnek adtam volna,
Egy pár csókat nyertem volna.

MÁS

Verd meg Isten azt a szivet,
A ki kettőt, hármat szeret,
Mert én csak egyet szeretek,
Mégis eleget szenvedek.

Érje bánat azt a szivet,
Ki ura mellett mást szeret,
Mert én uram sem szeretem
Meg is vert a jó Istenem.

MÁS

A pünkösti rózsa kihajlott az utra,
Jere be violám! Szakasz egyet rólla,
Mert én szakasztottam, el is szalasztottam,
de még szakasztanék, ha rája találnék.

A tengernek vizét kalánnyal kimernék,
Annak fenekéből drága gyöngyöt szednék,
Régi szeretőmnek gyöngybokrétát kötnék,
Szombaton esténként vele múllatoznék.

Ver a hideg eső, a szokmányom ázik,
Esik a hideg hó, a lábom is fázik,
Még sincs a ki mondja: jere bé violám,
Megcsókolom orczád hétszer egymás után.

MÁS

Templom előtt egy kis házikóban
Egy vén leány sirdogál magában,
Falba veri fejér bánatjában,
Hogy nem vitték férjhez a fársángban.

Fársáng, fársáng! Ezer előjönne,
Mégis a szer reám nem kerülne;
Ha még egyszer anyám ujra szülne,
Talán reám is a sor elkerülne.

Párta, párta, búra termett párta!
A szégyen a bú szívem átaljárja;
Ha megfoglak messze elhajitlak,
A patakba kővel is bényomlak.

Kiseprem a kipingált házamat,
Fölvetem a paplanyos ágyamat,
Ágyam olyan, hogy a padlót éri,
Paraszt legény mégis nem mer kérni.

Én elmenyek igen-igen messze,
Magyarország kellős- közepébe,
Veres gyöngyöt kötök a nyakamra,
Herczeg, bárók jönnek látásomra.

Minden este várom a kérőket,
Tán az ördög mind elvitte őket,
Már meguntam a kérőket várni,
Magam fogok szerencsét próbálni.

Bár csak immár azt hallanám hirbe,
Hogy valahol legény eső lenne,
Kifekünném az ut közepére,
Hogy cseppenne a surczom szélére.

MÁS

Aggyon Isten olyan törvényt,
Leány kérje meg a legényt,
Hogy a legény várakozzék,
S a leány csak figurázzék,

Nekem anyám azt mondotta,
Ne vásoggyam férjhez soha,
Várjak békével csendesen,
Időre minden megleszen.

Jámbor jó anyám szavának
Hittem, mind a szentirásnak,
Addig s addig várakozám,
Mig a szebb időt elrugám.

Anyám is olyan próféta,
Szép hazugság minden szava,
Mán tul mindennap vénülök,
S a pártába itthon ülök.

Czi! Be büdös ez a párta,
Veszett volna el pokolba,
Be elcserélném jó szivvel
Egy viseltes főkötővel.

Azt mondják a szüzesség kincs,
Hogy annál drágább semmi sincs;
Isten adta szüzessége,
Kinek leszek felesége?

Azon kérem Istenemet,
Szánja meg szegény fejemet,
Rendeljen nekem egy legényt,
Ha nem ifjat bár csak fél vént.

Hogyha én azt megtehetném,
Hogy magam férjhez küldhetném,
A pártámat felgyujtanám,
S hamvát szélnek bocsátanám.

Adna Isten olyan törvényt,
Leány kérje meg a legényt,
Elindulnék s addig járnék,
Mig eg yhányt-vetettet kapnék.

Kérem néne sivességgel,
Valakinek szerezzen el,
Imátkozom életiért
S a lelke üdvességiért.

MÁS

Három rendü fodros szoknya
Mit álmodtál az éjszaka,
Nem álmodtam én egyebet,
Hanem a barna szemedet.

Eszem a barna halálod,
Három városba sincs párod;
Három várost összejártam,
De páromat nem találtam.

MÁS

Anyám, édes anyám,
Fiad nagyon beteg.
Nem szükség orvosság,
Mégis nagyon beteg.

„Nem más, mint igézet!”
Találtad jó anyám, 
„Vén asszony igézet!”
Nem az édes anyám,

Szomszédunkba lakik
A bájos igéző,
Erzsi egy kis hamis
Kékszemű lányka ő.

Ha még szomszédunkban
Sokáig ott marad,
Édes anyám, fiad
Szive ketté hasad.

Hoznók át házunkhoz
S elmulik a bűbáj,
Lakadalom után
Többé szívem se fáj.

Kisfaludy Károly: SZÜLŐFÖLDEM SZÉP HATÁRA

Szülőföldöm szép határa
Meglátlak-e valahára?
A hol állok, a hol megyek,
Mindenkor csak feléd nézek..

Ha madár jön,tőle kérdem:
Virulsz-e még szülőföldem?
Ezt kérdezem a felhőtől,
Ezt a suttogó szellőtől.

De azok nem vigasztalnak,
Bús szivemmel árván hagynak;
Árván élek bús szivemmel,
Mint a fű, mely a sziklán kel.

Kisded hajlék, hol születtem,
Hej, tőled beh távol estem!
Távol estem, mint a levél,
Melyet elkap a forgószél.

ÖNKÉNYTES DAL

Jertek fiuk, induljunk a táborba,
Hű galambunk úgy se szorit karjába:
A míg voltunk se szerettek,
Ha elmegyünk, elfelejtnek
Örökre!

S ti leányok maradjatok pártába,
Igaz magyar úgy se szorit kárjába,
Ki honn marad, nem érdemel,
Ki elmegyen annak nem kell 
Szerető.

A SEBESÜLT KATONA

Idegen országban
Árnyékot ad egy fa,
Alatta kesereg
Egy vagdalt katona,

Mindegyre kesereg
A vagdalt katona.
Busitja kebelét,
szegény székely hona.

Hajh, keserü kenyér
A katona kenyér,
Véres a karéja,
Mert festi piros vér.

A bele nem puha,
De kemény, mint a kő;
Nem patyolatfejér,
De barnán sötétlő.

Nem puha, mert földét
Kemény kard szántotta;
Barna, mert tésztáját
Égő köny áztatta.

Hoy így fúdogálva
Beköté sebeit,
S feltört kezeivel
Letörlé könyeit,

Az idegen fának
Áldást mond a vitéz.
Megy s hazája felé
Némán epedve néz.

MÁS

Gyere pajtás katonának!
Nem megyek mert, ott levágnak:
Ne félj pajtás, mert nem vágnak,
Csak kardlappal lapogatnak.

Akkor megyek katonának,
Ha leányok verbuválnak,
Pántlikával kardot rántnak,
Aval tudom le se vágnak.

Gyere pajtás katonának,
Téged tesznek kapitánynak,
Hat esztendő nem a világ,
Éljen a magyar szabadság!

A PISKI-I HIDNÁL

Megbotlottál édes lovam a réten,
Ismeretlen magyaroknak testébe,
Itt fekszenek körös-körül a porba,
Zúgó szelek játékának kiszórva.

Állj meg nálok, édes lovam, állj meg csak,
Leszállok, hogy rájok könnyet hullassak,
Végig nézem jó vitézek testeit,
Hajh, ki tudja: egy testvérem nincs-e itt?

Szomoruan zokog a szél, vajon mért?
Tán bizony a temetetlen holtakért?
Boldogok ők, mért siratja meg őket,
Jobb volna, ha siratná az élőket!

Jerünk tovább édes lovam, vihar kél,
Szemem közé hideg havat csap a szél,
Ugy is velök marad az én bánatom -
A fű vérét könnyel mosom áztatom.

MÁS

Este jött a parancsolat számunkra,
Indulni kell magyar fiuk a harczra,
Sirtam mint a záporeső,
Hogy tőled bucsuzni késő
Galambom!

Reggel korán megütöttéké a dobot,
Kiadták a kemény parancsolatot,
Indulni kell a csatára,
Csókot sem adtam szép szádra
Galambom!

Ha meghalok vagy a csatán elesem,
Gondolj reám, imádkozzál érettem,
Hullas értem egy pár könnyet,
Megérdemlem tán ezt tőlled
Galambom!

SZÉKELY HONVÉD

Ellőtték a fél lábomat,
Édes rózsám meg ne tagadj;
Koldus lettem és nyomorék,
De azért hived vagyok még.

Büszkén jártam a csatában,
Mikor megvolt a két lábam,
Vagyok ut-fél nyomorékja,
Régi magam bús árnyéka.

Vársz-e haza édes rózsám?
Vagy talán nem is ismersz rám?
Eltakarod két szemedet,
Mintha látnál kisértetet.

Ne félj tőlem drága lélek,
Nem vagyok kisértő lélek;
Ellőtték a fél lábomat,
De a szívem épen maradt.

SZÉKELY KATONA BÚCSUZÁSA SZÜLŐITŐL

Áldja meg az Isten azt az édes anyát,
A ki katonának nevelte a fiát; 
Husz évig nevelte világ pompájába,
Husz év után pedig öltözteti gyászba.

Életem áldozom a magyar nemzetért,
A vérem kiontom a magyar hazáért,
Ne félj Magyarország, vigyáz az Isten rád,
Ellenség kezébe nem adja határát.

Felemelem karom, felkötöm a kardot,
Szomoru szivemre uj bánatot rakok;
Mindenféle nemzet harczol a magáért,
Hazáját szerető kedves testvériért.

Felkötöm kardomat, felveszem fegyverem,
Az édes anyámtól végbucsumat veszem,
Kedves édes atyám tehozzád fordulok,
Katona éltemben utoljára szólok.

Kedves szülő dajkám, tudom bús szivedre
Sok bánatot hagyok katona létemre;
Végbúcsuzást veszek kedves szülőimtől,
Elválásom után kedves testvérimtől.

Tehozzád fordulok kedves jó pajtásom,
Veled nyájasságom volt jó barátságom,
Hogy ha tőled is lesz az én elválásom,
Itt leszen örökre az én maradásom.

Hogy ha megtörténik a gyászos halálom
És piros véremmel a földet áztatom,
Ássál pajtás egy sirt az én kardhegyemmel,
takard bé szememet az én zsebkendőmmel.

Ások pajtás egy sirt az én kardhegyemmel,
be takarom szemed az én zsebkendőmmel,
Mert nincs édesatyánk, nincsen édesanyánk,
Halálunk óráján, ki tekintne reánk.

Ird meg hát pajtásom a gyászos halálom,
Hogy nyugszik a testem idegen országon;
Ki levelem kapja, azt sirva olvassa,
Szomoru szivének bánatát ujitsa.

Legyetek boldogok szeretett szülőim,
Halljátok tőletek búcsuzó szavaim,
Én most eltávozok hadtörvény szavára,
Áldást mondok rátok a szeretett hazámra.

Bennem vetettétek minden reményetek,
El kell hát menjek, tehát segéljetek;
Nincsen reménységem a menekülésre,
Fájdalom! Nincs módom váltság fizetésre.

Gyermekkorom óta velem jól bántatok,
Minden veszélyektől engem megóvtatok;
Köszönöm velem tett sok szivességteket,
Áldjon meg az Isten ezekért titeket!

Áldva legyen minden hátralévő idő,
Mely az ég urától számatokra eljő;
Megelégedéssel, karöltve járjanak,
A szerencse napok rátok viruljanak.

Legyetek boldogok, távozzon a bánat,
Megsegit az Isten engemet s hazámat,
Mit az ősök tettek hazáért királyért,
Nem kimélt a magyar soha vagyont és vért.

Dicső nemzet soha nem henyélhet tanyán,
Kivált ha ellenség fenyeget határán;
Ha vészt hozna reánk, vég elpusztulással!
Akkor szembe szállunk akár a pokollal.

BUCSU A KEDVESTŐL

Katonának visznek
Isten veled rózsám!
Távol, messze tőllem
Hű maradsz-e hozzám?

Küldesz-e levelet
Szép piros pecséttel?
Tele lesz-e irva
Forró szerelemmel?

Eljársz-e házunkhoz
Vigasztalni néha
Szegény jó anyámat,
Hogy annyit ne sirna!

Lesz-e gondod reá?
Segited-e varrni,
Szemfedelem, ha majd
Megtalálok halni.

Katonának visznek,
Jer, tán utoljára,
Hints még egy pár csókot
Halvány két orczámra.

SZÉKELY LEGÉNYEK TÁNCZ SZAVA

Rugd ki lábom, rugd ki most,
Édes borom segély most.

Áló lábom kanyaroggy,
horgos inam le ne roggy.

Édes volt az anyám teje,
Keserü a prófont bele.

Czukro szekfü, havadi.
Szeret engem valaki;
De ne kérdje akárki;
Titkos az a valaki.

A sarkantyum taréja
Szekfüből van kirakva,
Ha szeretőm meglássa,
Rózsával fut utána.

Ha csak így van, ha csak így,
A leánynak kicsit higgy.
Icczi kicsi, lóg a csicsi,
Nekünk is kell egy-egy kicsi.

Nosza rajta legények,
Éán is néktek segittek.
Rezes villa, rezes kés,
Jöszte rózsám tánczolj tés.

Teremtette kis barnája,
Be sok csókot hinték rája,
Kit káromra, kit hasznomra,
Kit más ember boszujára.

Mond meg nékem Péter Ferencz,
Egy szerre hány leányt szeretsz?
Hogy megmongyam nem tehetem,
Nem szólhatok, bérekedtem.

Malomfa, Szentlélek,
Bőjtös czibrével élek.
Elől  kurtul a rokoja,
Hátul a földet hurczolja.

Más legény volt szeretőmnél,
Fáj a szívem könyökömnél.

Voltam leány vagyok is,
Adtam csókot, adok is;
Egyszer kértek, kétszer adtam,
Be jól esik hogy megcsaltam.

Se nem kicsi, se nem nagy,
Éppen hozzám való vagy;
Egyenes vagy, mint a nád,
Hozzám szabott volt apád.

Kicsi leány bujába
Belébútt a burjánba.

Gyönyörü kicsi virágom,
Ne irigyeld boldogságom,
Mert boldog csak addig vagyok,
A meddig hozzád járhatok.

Ide lábom ne tova,
Hátra van még a java.

Nem kell nékem ez a világ,
Csak légy enyim te szép virág.

Ha úgy tudnál szitálni,
Mind a farad riczálni,
Többet érnél anyádnál,
Annál a vén kofánál.

Eczet, torma fokhagyma,
Ez a leány jóforma.

Mezőségi leányoknak
Lopótökkel harangoznak.

Tejet ettem, pujiszkát,
Azér nőttem ekkorát.

Iczu neki,ne hadd magad,
Mig az ördög el nem ragad.

Szegény legény mirejutsz,
Mikor bába után futsz?

Ugy szeretlek, majd megeszlek,
Megbecsüllek, ha elveszlek.

Fris menyecske Kádár Erzsi,
Ember legyen ki megőrzi.

Szeretem én a babámat,
De még inkább a hazámat.

Sok a dolog, ind szorgos,
Sok a gyermek, mind rongyos;
Mind azt mondgya kenyér kell,
Egész nap így telik el.

Azt mondtad, hogy nincs szeretőd,
Pedig én is tudok kettőt.

Forrás: Székely nemzeti dalok és versek. Összegyüjtötte és kiadja Imreh Sándor marosvásárhelyi ref. nyomdász.