Pap Kálmán: 1853-1934): Ninive veszte (ballada)

 
„Szemed ragyogó szép csillag,
Arcod piros rózsa,
Én meg a méh-; csókjaimmal
Szedek mézet róla. -
Hadd ölellek kedvesem, -
Ez a világ mit nekem?!”

Szólt a király palotája
Ragyogó termében,
És a leány mosolyga rá -
Oly igéző szépen.
Piros ajka csókra vár;
Csókra csókja visszajár. -

Hirnök jő be a terembe,
Oly komor az arca, -
„Jó királyom, jó lenne tán
Készülni a harcra.”
„Készülni még van idő -
Jer idébb csak drága nő;”

Derült napra sötét éj jött,
Csend van Ninivében;
De ott messze mi fény villog
A homály ködében?
Ott benn nincsen semmi zaj,
De odakinn halk moraj. -

„Harczra király, itt az ellen!
Vért szomjazik kardja:
Küzdelemre! – ne száradjon
Honfivérünk rajta?
„Gyáva nép, én védjelek!?
Engem kell, hogy védjetek!”

Künn a harc dúl s vidám dal zeng
Benn a palotában,
Nyugszik a király kedvese
Ölelő karjában. -
Olyan szépek álmai -
Mosolyognak ajkai. -

Szegény király, boldog álmot!
Nem sokáig álmod?
Szét vágja az ellen kardja
Azt a boldog álmot.
Itt az ellen serge már,
És a halál véle jár. -

„Drága kincsem, szép leányka,
Elvesszelek téged?!
Szabad leszek,s te enyém lész,
Küzdök, vivok érted.
Az ellenség vak dühén
Diadalmat vivok én!”

Késő van már kardot vonni,
Hasztalan küzdésed!
Ár az ellen, - gyenge sajka,
Elsöpör az téged,
Vissza, vissza, - hasztalan!
Utad bárhol zárva van. -

„Vesszem el hát koronámat,
Vesszen bibor ékem,
Vesszen egész birodalmam:
Csak te maradj nékem!…
Szeretsz-e még angyalom?”
’Most jobban, mint egykoron!’

„Nem fog téged átkarolni
Idegennek karja;
Veszted miatt kinzó bánat
Keblemet nem marja.
Értem éltél, érted én:
Értem halj meg, érted én!”

Láng boritja a királynak
Fényes palotáját,
Véres fénnyel tépi széjjel
Az éjjel homályát.
Benn a király mindene,
Ő maga s hű kedvese…

Fényes házak helyein most
Sötét romok állnak,
Emlékjelül a hű leány
S a szegény királynak.
És a csendes esti szél
Gyászos estekről beszél.-

Forrás: Pápai Lapok 1. évf. 24. sz. Pápa, 1874. okt. 10.