Pap Kálmán: (1853-1934): Nem, nem érdemlem meg szerelmed…

 
Nem, nem érdemlem meg szerelmed,
Tiszta szived hő érzetét!
Mely hozzám fűz, a rózsaláncot
Ne tűrd tovább, tépd szerte-szét.
Vesd el emlékemet magadtól, -
Érdemesebbel fogj kezet.
Megnyugszom már, nem zugolódom,
Útam akárhová vezet.

A csendes szentély küszöbén át
A bűnös megdöbbenve lép;
Habár felé üdvöt sugároz,
Kegyelmet int egy égi kép.
Szentély tiszta szived szerelme,
S én bünös vagyok, érzem;
Mért ne tilthatnád ki a bünöst?
Tilts ki engem szerelmesem.

És még én mertem szót emelni
A végzet ellen egykoron,
Miként ha érdem koszorúja
Körözte volna homlokom.
Méltatlan volt e vádolásom, -
Bűnös vagyok – elismerem;
Hisz értemet én nem szereztem
Egyetlen mosolyodra sem.

Mégis, ne hagyj, ne hagyj el engem,
Légy énnekem őrangyalom!
Ki a botlástól visszatartson
És bátoritson útamon.
Nem veszett az még el egészen,
A ki tisztán tud érzeni, -
Nem, nem érdemlem meg szerelmed;
De meg fogom érdemelni!

Forrás: Pápai Lapok 1. évf. 20. sz. Pápa, 1874. szept. 12.