Pap Kálmán: (1853-1934): Oh mondj le rólam!

 
Mit adnék én, ki semmiségem
Kétségbeesve érzem?
A jövő kétes tengerére
Miért biznád magad velem?
Ha kitörne a sors viharja,
Hadd érjen engemet csupán, -
Oh mondj le rólam, hagyj el engem,
Ha jobb sors int feléd leány!

Beszélnék tiszta szerelemről,
Mely szívem mélyén érted ég;
De hisz’ mit adnék néked azzal?
A világ kinevetne még.
Gazdagság teremt boldogságot -
Rég meg van fejtve e talány…
Oh mondj le rólam, hagyj el engem,
Ha jobb sors int feléd, leány!

Vajjon jogot a boldogságra
Ki adott volna én nekem,
Hogy fáradalmim egykoron majd
Kebleden kipihenhetem?
A sors, mostoha gyermeknek
Kedvezne valaha talán?…
Oh mondj le rólam, hagyj el engem,
Ha jobb sors int feléd leány!

Majd évek mulva, hogyha útam
Esetleg összehoz veled;
Élőhalott leszek, ki megvet
Embert, világot, életet,
Ne félj, nem vádol bánat téged
Az élőhalott homlokán, -
Csak mondj le rólam, hagy el engem,
Ha jobb sors int feléd, leány.

Hisz nem tart bánatom örökké;
Annak is csak vége szakad,
Ha megtört szívvel nyugszom majd,
Egy jeltelen sirhant alatt,
S ha egy levél lehull a fáról,
Nem tűnik fel azon hiány…
Oh mondj le rólam, hagyj el engem,
Ha jobb sors int feléd, leány!

Forrás: Pápai Lapok 1. évf. 1. sz. Pápa, 1874. május 3.