„Utáld az embert, a csaló
Alattomos testvérfaló
Elfásult szivü szörnyet!”
Igy szólanak sokan, kiket
A kínok árja eltemet
Hogy szellemök legörnyed.
Hiába szólnak ők nekem,
Nem tudja szerető szívem
Bús tanokat követni.
Legyek bármily boldogtalan
Örökre ez lesz jelszavam:
Szeretni, csak szeretni!
Ha átölelve tart anyám
S könyük között tekint reám
Szerette gyermekére:
Rút szinlelőnek tartsam őt
S undorral nézze a szülőt
Saját magzatja, vére?
Nem, nem, - ölére roskadok,
Hő szivem hangosan dobog,
Keblem majd szétrepeszti
Köny folyja végig arczaim
Sziv sziven, ajkam ajkain: -
Szeretni, csak szeretni!
Ha rég nem látott jó barát
Elém terjeszti két karát
Hogy kebelére zárjon:
Elutasitsam a c s a l ó t,
S egy üdvözlő baráti szót
Tőlem hiába várjon?
Nem, jó barát, vedd jobbomat!
Szivem tehozzád hű maradt,
Nem birt az elfeledni;
Csak akkor boldog e kebel
Ha szerető szivet ölel:
Szeretni, csak szeretni!
Ha mosolyogva jó felém
A lány, kit létem reggelén
Lelkemnek eljegyeztem:
Elüzzem őt, mint kéjleányt,
Félvén, hogy szennyes bünbe ránt
Ha keblemhez eresztem?
Nem, éltem üdve, angyallom
Tiéd e sziv, a sirhalom
Mig el nem fog temetni;
Jer, hintsd be csókkal ajkamat,
Adós az eggyel sem marad: -
Szeretni, csak szeretni!
Szent érzelem, maradj, maradj
Ez ifju szivben, el ne hagyj
Mig itt e földön élek;
Minden gyönyört te édesits
S uj fényt keblemre te derits
Ha elborul a lélek.
Hagyd hinnem, hogy más is szeret,
Bár meg is csalnád szivemet,
Ne szünj meg hitegetni:
Mit árt, ha álom s nem való,
Elég nekem, ha üdvadó:
Szeretni, csak szeretni!
Forrás: Szépirodalmi Figyelő II-dik év-folyam. Második félév, 21-ik szám. Sept. 25-én 1862.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése