- Bibliai költemény –
Elnémult a harci lárma,
Béke honol Kanaánba’
De nem nyugszik – fáj a lelke –
Izráelnek fejedelme.
„Enyém a fény, s e nép hatalma,
Kezembe’ van ország uralma.
- A csillogás nekem minek?
Mit ér a fény, hahogy hideg?
Nincs öröm a hatalomba,
Bilincs az, mely szívem nyomja.”
„Óh volt idő! – édes az emlék –
Bennem nem vivott érzelem még.
A szívbe’ lent, hol rejtve él,
Aludt mélyen a szenvedély.
Munka után biborágyon
Édes volt az éji álom.”
„S most… kerüli szemem a szender,
Szívem zúg, mint zajongó tenger.
Forrón lüktet testembe’ minden ér,
Arcom naponta százszor szint cserél.
Agyamba’ rémes árnyak rajzanak,
Keserű méreg mindenik falat.
… Koronám van - - de gyöngye nincsen.
Ah! elveszett e drága kincsem…
Nem! mit susogni sem merek.
Hitvány kölyök, pásztorgyerek
Elrabolta azt én tőlem,
s átkozott lény lett belőlem.”
„Hirre tett szert – nem tudva mással –
Hogy megküzdött az óriással.
S a nép – ez ingatag csapat.
E rongyba öltözött salak –
Neki tüstént oltárt emelt,
S sivárrá tőn egy hő kebelt.”
„- - Oly ifjú még… piros ajkán
Az anyatej is ott van tán.
Mégis, mégis… ah! az a dal!...
Elbűvölni tud a lanttal.
Bejött hozzám, kérve-kértem,
Hogy vidítson énekével.
Tűzzel játsztam, ég a házam,
Szava csábos, rajta máz van,
Nem menekszik senki tőle,
Fiam esett előbb tőrbe.
Igen! apját odahagyta,
S égő szívét neki adta.
- Jött leányom – lelkem lelke,
Dala azt is megejtette.
Hogyha zendült, szólt a hárfa:
Hallatszott szivdobbanása.
Igen! – mások nem is merték, -
S ő megnyerte hű szerelmét…
Majd, hogy fájóbb legyen sebem,
A prófétát is ellenem
Ingerelte csábszavával,
S vihart keltett fel Judában.”
„Aztán – igen! – aztán a Jáhve hagyott el,
Nevem – királyi név – törölve van ott fel.
Helyette beírva, helyette jegyezve
Övé, a kié már a Jáhve szerelme.
- Enyhe sugárfény, mely ha kiröppen,
Fölmelegednek mellette többen.
Reggeli harmat a rózsalevélen,
Üditve csillog a völgynek ölében.
Ilyen bizony ő - - ni! szám dicsre fakad.
Saul! Saul! hát feleded te magad!?
Juda királya nincsen-e résen?..
- Kétszer hibázott dárdavetésem,
Ámde harmadszor, avagy ha negyedszer
Zúzott koponyával előmbe lefekszel!!
Van seregem még, fejtek erőt,
Nyomába csak! üldjük, fogjuk el őt!”
Sötét éjjel megy a tábor,
Dávidnak az Úr világol.
Sault kétszer adja kézbe,
S nem gondol a megölésre.
- Napok jőnek, napok mulnak,
lelke egyre sajg Saulnak,
percről-percre jobban-jobban,
Féreg emészt, az dúl ottan.
„Elhagyott Jehovah, egy szív sincsen rokon.
Ha nem segit az ég, hát jőjön a pokol!
Vérem izzó meleg, szédült, bódult fejem.
hah! a királyi szék inogni kezd velem.
Valami éles kés hasgatja velőmet.
Nos, varázslóasszony jósold meg jövőmet!
- Csellel, hogy elhivám a fölkent papokat,
Szakiték az Úrral – leöltem azokat…
Ne szólj, ne zúgj lélek! – ellenem támadtak,
S öltem, hogy teneked szerezzek nyugalmat.
- S te mégis vergődöl, te mégis hánykódol.
Hol találok békét – mondjad asszony! – óh hol?
Öreg prófétánkat, hogyha van hatalmad
Sírból felidézni, erődet mutasd csak?
Akarom kérdeni, meg akarom tudni:
Győz-e a seregem, avagy meg fog futni?
Mert ellenem jött a filiszteus tábor.
A nagy prófétának feleletét várom.”
Sz6ól a bűbáj, dobban a föld,
Saul király rémarcot ölt.
Látja hosszú, nagy szakálát
Sámuelnek… hallja hangját:
„Mit háborgatsz gonosz lélek?
Elhagyott a Jáhve téged.
Holnap bukás napja lészen,
ott maradsz a csatatéren!”
Másnap – miként szól az ítélet –
Izráel népe szerte széled.
S hogy piros lesz Gilboa bérce,
Vitéz fiát hogy látja vérbe,
Kardjába fut Juda királya.
- - - - - -
Ez egy élet tragédiája.
Forrás: Sárospataki Ifjusági Közlöny III. évf. 8. sz. 1887. ápr. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése