Ha, Músa, téged ifjaink,
Árpádnak édes magzati,
Megszeretnek; örvendj.
Ha Hunniának szűzei
Hallgatni fogják lantodat,
Boldog a te sorsod.
Nem kell tenéked Áfrika,
Nem kell süvöltő tengere,
Népe, kincse, híre;
Ne lásd te éjszak gyermekit,
Se téged ne tudjanak
Élni, s énekelni.
Az, a ki büszke szárnyakon
Szeret repűlni, járja el
Napkelet vidékit:
Annak, ki honnyát tiszteli,
Elég, ha polgártársai
Ismerik, s becsűlik.
Eredj! reád vár a Duna
Sásos fejével, s a Tisza:
Kezdj magyar dalokra.
Majd Dáciának halmain,
Majd Száva s Dráva mentiben
Állj meg énekelve.
Míg e szigetben nyelved él,
Hazád is él! Oh rajta hát!
Kezdj magyar dalokra!
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 209-210. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése