2020. máj. 23.

Péczeli József (1750-1792): A király és a kapás


Egy király útazván egy mezőn megszállott,

S egy paraszttal, ki ott kapált, szóba állott,

„Jó ember! serény vagy, látom a munkában,

Izzadásod bére mi lehet napjában?”

„Négy garas jó uram”, a kapás felele.

„Igen kevés, - mond ő – hogy éred meg vele?”

„Egy napról más napra egyen erőt veszek,

Egyet interesre jó kéznél leteszek.

 

Egyel fizetgetem régi adósságom,

E negyedik garast mindig sárba vágom.”

A király elhűlvén nem vát bátorságán,

S okossan tréfáló szava fontosságán.

Elment s e szép mesét sokaknak feltette,

De hogy senki köztök azt meg nem fejthette.

Végre a vén kapást magához hivatta,

Ki tréfás szavának ily értelmét adta:

 

„Az első garassal életemet táplálom,

S erőt veszek, melylyel a földet kapálom.

A másikkal fiam ruházom s nevelem,

Kinél interessel azt egy nap meglelem.

Régi adósságom egygyel fizetgetem,

Mert, mit lehet, azzal vén atyám tengetem,

Negyedikkel tartom egy eladó lyányom,

S azért mondám, hogy azt mindég sárba hányom:

Mert ez vissza nékem nem fogja fizetni,

Ha férjhez megy, majd rám ügyet sem fog vetni.”

 

Mint a föld, mely az ég meleg zsírját issza,

A belé szórt magot bőven adja vissza:

Úgy, a mit költöttek szüleitek rátok,

Vénségekben, fiak, nékik megadjátok.

Ti is, lyányok ebben restek ne legyetek,

Szembetűnő példát sőt abban tegyetek,

Hogy hazudott a vén utolsó szavában.

Mert a rátok költ pénz nem hull a Dunában.

 

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 201-202. l. – Bp., 1903.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése