Gyermekek! gyermekek! ide siessetek
Borostyánt szedjetek, koszorut kössetek.
Volt oly idő, mely rég Marsnak oltárához
Hivott benneteket, pusztitó nyilához
Vérrel festett napok! népeknek hibái!
Minden nemzetnek első nyavalyái!
Ti is nemes scyták, a kik Pannoniát
Birjátok és azzal a régi Dáciát!
Tudom, oh fájdalom! tudom, hogy tudjátok,
E kis földet mennyi vérrel áztattátok.
Keserves örökség, drága birodalom!
Ezer veszélyek közt, keresett hatalom!
Elmult ez az idő s már nem Bellónához
Hivlak, hanem Pallas dicső templomához.
Nem kiván ő rablást, sem véres kopjákat,
Hanem tudománynak szentelt éjszakákat.
Hanem szelidséget, erkölcscsel jóságot,
Nemes indulatot, igaz jámborságot.
Veszszen el a karddal erőszak munkája
Melynek ember nyakát nyomja vas igája;
Kegyetlen törvénynek, büszkeség lánczai,
Melyeket forrasztnak világ bálványai:
Olyanok mint viasz, gyermeknek kezében,
Ha nincs az igazság szabad erejében:
Ha nincs a hatalom és a nemzet között
Oly szövetség, melyet mind a kettő kötött;
Oh, szerencsés nemzet! óh boldog magyarság,
Míg még mezeiden mulat a szabadság,
Reménylhetsz mindaddig virágzó napokat,
És várhatsz ennél is még boldogabbakat.
A szép tudományok békesség leányi,
Szabadságnak voltak mindég maradványi.
Ennek áldozzatok és ezt miveljétek.
Éltetekkel végig ennek szenteljétek,
a királynak hivek, hivek a hazának,
Őrizzétek dicsét legfőbb hatalmának:
Polgárok vagy urak, szolgák vagy nemesek!
Ha király atyátok, őtet szeressétek.
Nem ád a korona nagyobb boldogságot,
Mintha védelmezvén az ártatlanságot
S törvényt szabadsággal tartván a kezében
Magával ülteti királyi székébe.
Múzsák! ébreszszétek, kérlek nemzetemet,
Mert magam gyengének érzem énekemet.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 188. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése