A lágy kény, mihelyest született, ezen úrfit ölébe
Vette, s előtéjjel maszlagot önte belé.
A tündér Hivság karján hordozta; Puhúltság
Volt nevelője; jeles mestere csalfa Világ
Tett is előmenetelt: mert finnyás tettit ha nézed,
Láthatnak szemeid száz meg ezernyi csudát,
Válogató: lehetetlenség kedvére találni;
Dörmög: ha mindenből nem telik inye szerént.
Mely puha, mit szóljak? Nem lány; mert férfi nevet vett
S hordoz. Szép nevezet, mely mocsok üle reád!
Már tág a cipelő; már szük a többi ruházat;
Már másképen áll, mintsem akarta, haja.
Ezt, mely grádicson épült s tornyozva megyen fel,
Mindétig lepi liszt és szagositja kenet.
Nézd két részre konyúlt háromszegű nyalka kalapját!
Nem teszi fel; búbját félti, hogy öszvetöri
Fél övtől: utál dolmányt; csak mellyre valón kap,
Nem tartván ettől, hogy leszoritja hasát.
Nem kell nadrágszij; csipőnek terhes az, úgy mond:
Csak gombbal szeretem, gombra csinálva puhább,
Tarka selyemből áll ugyan ez; de (ki nézheti?) térdben
El van metszve: be szép vagy, bugyogó magyarom!
Hogy mi félénknek mondhatnád, semmie sincsen:
Égtől a földnek nem lehet esni tovább,
A júh mely maga gyapját sem birhatja, veszendő:
Amely moskokat ejt fészkibe, csúnya madár!
Vajmi vitéz viadalt követend el ez úrfi kisasszony!
Másként Párissá válhat üdövel ez is.
Márs daliája nem igy támad: koszorúra nem igy jut:
Ezt hideg, ezt éhség füzi fejére s meleg
Úgy de talán, Márshoz nem lévén kedve, hazánknak
Nagyjai közt kiván nyerni magának helyet?
S nyerni miként kiván? Tollal. Jaj lészen az ország
Dolga, midőn ily toll fogja vezetni baját.
A tollhoz tudomány is kell; ő kelme fejében
A nagy ürességnél nincsen eleddig egyéb.
Nem csoda: mert a könyv unalmas előtte: tanulást
Tesz vesz: mint a szél, most ide, most oda kap,
Most feje, most hasa fáj, ezer a mentsége, ha fedded
Mester, s nógatod, hogy vesse dologra magát,
Intsd meg szülőit; s mit mondanak? „Hajtani nem kell;
Látod, hogy a gyermek gyenge s nem arra való,
Majd na nagyobb lészen megtérhet az, amit elhagy most;
S gyenge deák legyen is: főnem előbbre mehet,
Lesz ugy is fényes nemzetségre tekéntet;
Rontsa magát egy más nemtelen, árva, szegény.
Mind más minékünk! csak német franczia nyelvet
Tudjon elég.” Mely bölcs mentegetések ezek.
Még is ha nem tolyod, és legelőre nem ülteted őtöt,
Pórul jársz; rád gyül a sok ezernyi panasz.
Mit gondolsz vele? számba se vedd: azt mondjad; hogy aki
Pályafutást restel, a koszorúra nem ér.
Méltókot megaláz méltatlant aki magasztal:
Mást itélni s megint mást cselekedni, tilos.
Hogyha Világ tudományairól, melyekbe mohón kap,
Megdicsérhetném, senki nem érne vele.
Bál, szem-fül-legelés, táncz, kártya, komédia, játék.
Czifra, legelső helyt szerzene társai közt.
Bár… de tovább nem jó folytatni felölle beszédet;
Mert ezzel csak harag tétetik, és nem haszon.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 206-207. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése