Lelkem! Nem éred már soha végedet;
Mert úgy lehellett téged az alkotó
Isten, mikor gyarló agyagból
testemet oly nemesen teremté.
Porrá emésztő földbe leszállanak
A kérkedésnek felrakatott csoda
Munkái, márványoszlopokkal
Támogatott magas úri házak.
Sőt öszvedülvén, még maga a kerek
Föld s ég elolvad csillagival, mikor
Majd a megaggott nagy világnak
Megszakadott kötözetje bomlik.
E közt te lészesz ment egyedül. Tehát,
Oh halhatatlan szép vagyonom! miben
Fog telni majd akkor te kedved?
Hol keresed lenyugosztalásod?
A szent Vagyonság, kútfeje, alkotó
Szerzője, s kedvén osztogató ura,
Kivánatos minden dolognak,
Akkor is istened. El ne vétsed.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 208. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése