Itt kell hagynom szivem felét,
Itt szerelmemet!
Eltitkolta tőlem a sors
Szerelmesemet.
Isten hozzátok, érzékeny
Ölelgetések!
Szűz egymásra pillantások,
Kedvelt nyögések!
Mennyi nyájas hang jött számból
S enyelgő ének,
Mikor a hűs Hesperusok
Lengedezének!
És felkapván hangzatimat
Szárnyak hegyére,
Sietteték kedvesemnek
Nyugvó helyére.
Segíték e hang hallásra
Gyenge lépésit
Arra, ahol hallja számnak
Zengedezésit,
S hozzám érkezvén, áldoztunk
A szerelemnek;
Magamat tettem szivének,
S szívét szívemnek.
Már vége van mindezeknek,
Kedveim szűnnek,
A Hesperus tündérré lett,
Szárnyai tűnnek!
Forgó szelek sem viszik el
Sok sóhajtásom
Oda, ahol vár szívemmel
Vívó pajtásom.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 213. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése