Te kértél, s kedvedet tölteni fő gondom,
Azért verseidről mit tartok, megmondom:
Látok elmét, tűzet, s ékes magyarságot,
De szeretnék látni több ártatlanságot.
Megbocsáss, barátom, az a természetem,
Hogy a rosszat, azért mert szép, nem szeretem.
A legszebb gyümölcsben csömört szerző féreg,
S a méz közt is gyakran lappang gyilkos méreg.
Az igaz kegyesség s tiszta erkölcs nagy kincs,
Annak gyökerére lassu mérget ne hints,
Én nagy tisztelője vagyok a szép nemnek,
S szépséget nevelni tartom nagy érdemnek,
S amitől az arczát szépitő szemérem
Romolhat, egészen dicsérni nem mérem;
Sőt amit ártatlan fiam és leányom
Nem olvashat bátran, magam is elhányom.
bezzeg amely szépen, ha olyan jól szólnál,
Akkor nem Aranka, hanem arany volnál.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 200. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése