Isten veled, szálló madárka,
Mely itt keltél ki keblemen!
Pelyhes fészkecskéd, im’, kitárva,
Üres, hideg, hallgat velem.
Utánad egy csendes sohaj,
Fölöttem a gyérlombu galy.
Isten veled, te fényes tündér,
Ki árnyékomba rejtezél!
Kiről, bár tőlem messze tüntél,
Körültem a csend is beszél…
Utánad, im, levelemet
Hullatva, viszik a szelek.
Isten veled, szép, suttogó lomb,
Mely ábrándokba ringatál!
Tündér, madárka, nékem nem mond
Dalos regét árnyadba’ már!
Te is elhagysz… te utánad
Zörögnek a száraz ágak!
Isten hozzátok! Elhagyatva,
Nélkületek nem élek én;
S hogy uj tavasz jön még a fagyra:
Hiába biztat a remény…
Kikeletre ha jöttök majd:
Oh, a ti fátok ki nem hajt!!
Forrás: Családi kör 3.
szám - 1867.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése