Sujánszky Antal (1815-1906): Szikszó népéhez

Viharcsatában zúgtak el fölötted
A pusztitó elem vad lángjai,

És összedőlt tornyodból is kihaltak

Az érczharang siralmas hangjai;

Elvesztve munkád minden szerzeményét –

Még csak szivednek őrzéd meg reményét!

Könyed letörléd, és nemes szivekben

Kerested jobb jövődnek zálogát:

Tudván, hogy inségednek vészharangja

Villám gyanánt bejárja e hazát:

Hol közte annyi vésznek, szenvedésnek,

Dicső virága hajt a részvevésnek.

S ha széttekintek ősi szent határin,

Lobogni látok újra lángokat,

Mik dúlni nem, de enyhe balzsamul még

Segítni fognak bőven és sokat:

Látom tüzét az embers z e r e t e t n e k –

S igy szenvedésid hosszak nem lehetnek!

Forrás: Szikszói enyhlapok 1853. Pest, 1853.