Nem látni jól. Valami enyhe bánat
befátyolozza, titkolja a képet;
nincs szín sehol, mert minden kékbe árad:
a gyep is kék, az út, a fák is kékek.
És kék a lány is. S hirtelen tudom,
hogy csak Rá vártam, Ő az, kit kerestem:
engem vár épp e furcsa, kék úton,
ezen a csudás, azúrfényű esten.
Megindulok. Most megszűnik a távlat:
Ő mosolyog s már megyünk önfeledten.
- Mosolygok én is: mit szól majd a tárlat,
ha eltűnünk a képben mind a ketten?
Alkonyfényű, varázsos, néma táj.
Ösvény vezet hatalmas fák alatt
a semmibe. Borongó félhomály.
Elöl magányos, karcsú lányalak.
Fényszóró 1. évf. 23. sz. (1945. december 25.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése