Zöld penészköntösü Baál isten,
Érctste megrokkant, horpadt, hasadt,
S egy csillogó veretű Lajos-arany
Összekerültek a rögök alatt.
Egy félmeztelen, toprongyos felah
Frissen boronált földje alatt.
Baál isten ott hevert századok óta,
S álmodott fényről, szűzleány-vérről.
A Lajos-arany aznap esett ki
Valami frank legényke zsebéből.
Valami kóbor, pezsgőző, hetyke
Francia legényke zsebéből.
A Lajos-arany lusta volt, álmos,
Megült Baál tömpe, kizöldült orrán.
Baál felhördült rá és megrázkódott.
"Szolga, ne érints!" - szólt mogorván.
"Én vagyok a Baál, én vagyok az Isten
Porba előttem!" - szólt mogorván.
"Megrenditettem a gyáva föld kérgét
Egyetlen, éhes, vad bömböléssel.
Királyok csókolták az én szent testem
S tápláltak tűzzel és hajadon-vérrel.
Körültáncoltak, bálványoztak engem.
Száz cifra papom szolgált nappal, éjjel."
A Lajos-arany halkan kacagott.
Halkan, diszkréten, franciához illőn.
- Be régen alhatsz, potrohos legény! -
És végigmérte a nagy Baált kicsinylőn.
- Föl, penész-bálvány! Ébredj, jó öreg! -
És fölfricskázta a nagy Baált kicsinylőn.
- Ma nékem táncolnak, engem imádnak!
Hozzám zokognak! Nékm hozsannáznak!
Ma nékem áldoznak tűzzel és vérrel,
Porbaborulva, remegve itten,
Engem illetnek csókkal a királyok!
Ma én vagyok Baál! Én vagyok az Isten!
Forrás: A Hét, 1907., XVIII. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése