Először meghal a jelen.
Fölriadsz minden éjjelen.
Úgy, mint a szélütött: sután
Tapogatsz önmagad után.
Ki eddig voltál, nem leled.
Tűnődsz: mi is történt veled?
Egy rugó benned elakadt.
Serkented, biztatod magad.
Így ráz ép kar zsibbadt tagot.
Így rázod és így hallgatod,
Ha makacs órád nem ketyeg.
Anya ráz így holt gyermeket...
Azután kivérzik a múlt:
Város, mely égett s füstbe fúlt.
... Régi utcán vidéki ház.
Előtte néhány gömbakác.
Tetőn a telehold gurul.
Egy férfi jön s elédbe hull -
A világ ezüstben ragyog...
Tán hitte ő is, mit gagyog.
E képről most leperg a fény.
Vedletten néz rád: ócska rém.
Így csúfol meg rothadt falat
Pattogzó festék, vakolat...
Szón, eskün, csókon torz Halál
Szederje ül: a borzadály.
Aztán elsenyved a jövő.
Nap születik, éjszaka jő.
Lótsz-futsz. Örök tevés-vevés.
Fáradni sok. Haszon kevés.
Holnap se jobb, s hogy utoléred,
mindig sietsz. Sosincs miért.
Vagy mégis. Egyszer egy szelíd,
Jó szándék hozzád közelít.
De félsz, hogy álarc. Nincs hited.
Mögötte a csontvázt sejdíted.
Mert három a Halál, húgom.
Te is tudod. Én is tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése